SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Maradék nélkül: így lehet pazarlásmentes a karácsony

Családinet [cikkei] - 2021-12-22
Magyarországon átlagosan 65 kg élelmiszerhulladékot termelünk egy évben fejenként, amelynek a fele elkerülhető lenne, vagyis pazarlás. Az ünnepekkel járó vendégvárás, evés-ivás kapcsán törvényszerűnek tűnik, hogy a bőségesen megpakolt asztalról még annál is több élelmiszerhulladék kerüljön a szemetesbe, mint az év többi részében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, a Maradék nélkül összefoglalta azokat a legfontosabb, mégis egyszerű, gyakorlatias tanácsokat, amelyek segíthetnek csökkenteni a karácsonyi élelmiszerpazarlást.

A karácsonyi időszakban az átlagosnál is több étel végzi a szemetesben: nem csupán a sütés-főzéssel járó elkerülhetetlen élelmiszerhulladékok – például tojáshéj – miatt, hanem sokszor a megmaradt készételek is a kukába kerülnek. Ilyenkor ugyanis nagyvonalúbban állunk az étkezésekhez, és szeretjük elhalmozni a szeretteinket is a kedvenc fogásaikkal. Összefoglaltuk, hogy melyek azok a kevés energiabefektetéssel is betartható tanácsok, amelyekkel hatékonyan csökkenthetjük a pazarlást, ráadásul időt és pénzt is spórolhatunk.

Alapigazság, hogy ne vásároljunk több élelmiszert, ne főzzünk többet és ne szedjünk ki többet a tányérunkra, mint amennyit biztosan meg tudunk enni maradék nélkül!

További tanácsaink:

  • Az élelmiszerpazarlás megelőzése a tudatos tervezéssel kezdődik. Reálisan gondoljuk végig az időnket és a családtagok, illetve vendégek várható étvágyát, és ennek megfelelően tervezzük a karácsonyi menüt. Az adagok kalkulációjához segítséget nyújt a Maradék nélkül összefoglalója. Ha a korábbi években sok volt a maradék, akkor idén inkább kevesebb, de különlegesebb fogással készüljünk. Érdemes olyan ételeket is készíteni, amelyek kevésbé romlandók, vagy jól fagyaszthatók.
  • Ha mégis túl sok ételt készítettünk, érdemes a vendégeinknek csomagolni belőle. Ha mindezt már előre látjuk, érdemes egyeztetni is velük, hogy hozzanak magukkal tároló dobozt. Ha előre tudjuk, hogy a vendégeink is készülnek valamilyen étellel, süteménnyel, építsük be azt a menübe, ők is örülni fognak, ha értékeljük a munkájuk gyümölcsét.
  • Az élelmiszerpazarlás-mentes ünneplés főszereplője a hűtőszekrény. Karácsony előtt érdemes kiüríteni a hűtőt és a fagyasztórekeszt is, gondolva arra, hogy a karácsonyi fogásoknak legyen elég hely. A fagyasztóban raktározott alapanyagokat egyébként magához az ünnepi menühöz is felhasználhatjuk, például a fagyasztott húst a töltött káposztához.
  • Nemcsak az élelmiszerpazarlás, de az élelmiszerbiztonság miatt is fontos odafigyelni, hogy a hűtő megfelelő hőmérsékleten – 0 és 5 °C között – működjön, és arra is, hogy az ételek ne maradjanak sokáig szobahőmérsékleten. A legtöbb élelmiszer esetében a fagyasztás a legjobb tartósítási mód. A Maradék nélkül útmutatói segítséget nyújtanak abban, melyeket érdemes lefagyasztani. A lefagyasztandó ételeket adagonként, felcímkézve csomagoljuk el, így elkerülhetjük, hogy a szükségesnél nagyobb mennyiséget kelljen kiolvasztani.
  • Ha a fentieknek megfelelően gondoskodtunk a maradékok biztonságos tárolásáról, még mindig hátra van a legfontosabb rész, idővel el is kell azokat fogyasztani. A hűtőben és a fagyasztóban való tárolás javasolt időtartamáról nyújt információt a Maradék nélkül tárolási útmutatója.
  • Ne feledjük: sem a hűtés, sem a fagyasztás nem pusztítja el a kórokozókat, csak lassítja a szaporodásukat! A hűtőből kivett maradékokat ezért fogyasztás előtt mindig alaposan forraljuk fel, így védekezhetünk leginkább az élelmiszerfertőzésekkel szemben.
  • A téli szünet több alkalmat kínál arra, hogy a gyerekeket is bevonjuk az ételkészítésbe, amely igazi hosszútávú befektetés. A kutatások szerint azok a gyerekek, akik közvetlen tapasztalatokkal rendelkeznek az ételkészítésről, és látják, hogy mennyi munkával, odafigyeléssel jár egy tál étel előállítása, sokkal kevésbé pazarolnak. Emellett a későbbiekben az élelmiszerbiztonsági kockázatokat is rutinosabban kerülik majd el. Ezzel kapcsolatban játékos ötleteket találhatnak a Maradék nélkül program honlapján.
  • A maradékokból egy kis kreativitással akár új fogásokat készíthetünk. Ehhez a Maradék nélkül weboldaláról és a kampány követői által beküldött recepteket tartalmazó karácsonyi maradékmentő receptfüzetből is meríthetünk inspirációt!
  • Karácsonykor nagyon sokan boltban vásárolt édességet ajándékoznak. Jó, ha tudjuk, hogy ezeknek a termékeknek minőségmegőrzési ideje van, vagyis általában a lejárat után is biztonságosan fogyaszthatók, főleg, ha nem voltak felbontva. Ezt általában egyszerű szemrevételezéssel el tudjuk dönteni. Ha fogyaszthatósági időt látunk a csomagoláson, akkor viszont ne kísérletezzünk az adott termékkel miután lejárt. A fogyaszthatósági idő ugyanis a gyorsan romló, emiatt kockázatosabb árucikkek lejárati idejének jelölésére szolgál.

A Maradék nélkül program adventi naptárja további tippeket rejt egy nyugodtabb, tudatosabb karácsonyi felkészüléshez! A adventi kalendárium a kampány közösségi média felületein érhető el: Facebook, Instagram.

infografika: Hogyan tehetsz az élelmiszerpazarlás ellen?
 

Nyitókép: 奕茗 王 képe a Pixabay -en.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Hihetetlen anyai teljesítmények: a világ legtöbb gyermeket szülő asszonyai

Anyák napja közeledtével különösen érdemes megemlékezni azokról az édesanyákról, akiknek elképesztő anyasága nemcsak családi szinten, de világrekordként is fennmaradt. Kik voltak ők, és hogyan voltak képesek ilyen különleges teljesítményre? Mutatjuk a három legtöbb gyermeket szülő anya történetét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja