SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bede Anna karácsonya (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Hegedüs Irén [cikkei] - 2011-03-24
Mese az összeragasztott lélek törhetetlenségéről

December 18-án ünneplik Karácsony szent eljövetelét a gimnáziumban. A díszbe öltöztetett karácsonyfa körül karban állnak a tanárok, szeminaristák, az iskola egyenruhájába öltöztetett gyerekek.

Bede Anna valamikor réges-régen veszítette el az egyenruháját. Ennek végül semmi jelentősége sincs már számára, s az is lehet, mindössze az örökkévalóság egy pillanatával ezelőtt történt. Az esemény óta erre a karácsonyi ünnepségre készülődik. A tavaszi ég kékjéből hasít ki ruhának valót, a nyári langy esőcseppekből fűz kalárist nyaka köré, a lenyugvó nap melegéből gyűjti a téli utazáshoz a bundának valót, az esthajnal csillagot hosszú, barna hajába szánja.

December 18-án magára ölti ő is maga alkotta ünneplőjét, egy-egy felhőből csizmácskát kanyarít a lábára, s a délutáni alkonyban kiül egy felhő szélére. Meleg barna szemét arra a bolygóra szegezi, amit oly’ jól esik néznie. Szívesen figyeli, hogyan játszanak ott a gyerekek. Együtt szokta mondani velük a mondókákat, ha túl messzire repül a labdájuk, visszagurítja. Néha kicsit incselkedik, kisujját beakasztja az ugráló kötélbe, s örül, ha másik kislány folytathatja a játékot. Öcsit is szívesen csiklandozza meg, a kicsi mosollyal, néha hangos göcögéssel nyugtázza. Ilyenkor anya fölé hajol, s azt mondja: „Nézzétek, de aranyos, már eljátszik a hangjával!”

Anna a felhő széléről most figyelmesen szemlélődik, nem szabad eltévesztenie az irányt, mert akkor csak a következő Karácsonyra ér el a gimnáziumba. Nem szeretné kihagyni ezt a gyönyörű ünnepet, s a ruhája körüli munkálkodás is kárba veszne. Fénye olyan gyönyörűen csillog a karácsonyfán, hogy aki rápillant, felsóhajt. Igen, az a kék fonal a Duna, s ahol ívben lekanyarodik, az meg Budapest. Innen már csak az erdei utat kell megtalálnia – hopp, ez is megvan-, s a világító lámpatesteket követve jut az iskolaépülethez. Anna lehunyja a szemét, s lecsusszan a felhő széléről.

 

Ez volt a mese. Akár tovább is kanyaríthatnánk, lehetne belőle egy gyönyörű karácsonyi történet, de ebből mégsem lesz. Ennek a mesének ugyanis valóságos előtörténete van.

Bede Annát az Úr 11 évre bízta szülei gondjaira, kilenc esztendeje visszakérte tőlük. Szülei a biztosítótól kapott összegből alapították meg a Bede Anna Élő Hit Alapítványt a Fiatalok Támogatására. Anna jogász nagyapja eképpen fogalmazta meg az alapító okiratban a szülők célját:

„Alapítványunkkal kislányunknak, Bede Annának szeretnénk emléket állítani, aki örömmel készült arra, hogy a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákja lesz, amikor földi életét 11 évesen, egy fiatalember vétkes gondatlansága kioltotta, a budakeszi önkormányzat előtti gyalogátkelőn gépkocsival halálra gázolta.


Alapítványunkkal azért szeretnénk a budakeszi katolikus gimnázium diákjait támogatni, mert meggyőződésünk, hogy a keresztény nevelés és a krisztusi értékrend hiteles közvetítése képes megelőzni hasonló tragédiák bekövetkezését. Kislányunk életének rövidsége hangsúlyozza, hogy milyen ajándék minden gyermek szülei és a környezete számára…

…Nyolc gyermekes családként a ….Biztosító Rt. Által „nem vagyoni kárként” folyósított teljes összeget azért ajánljuk fel közérdekű és nyitott alapítvány céljára, hogy ezzel is felhívjuk a magyar társadalom figyelmét a ma már létkérdést jelentő erkölcsi, hitbéli és intellektuális megújulás halaszthatatlan szükségességére, és ezért a magunk részéről is megtegyük, amire képesek vagyunk.”

Az alapítvány az egymillió forintos lekötött tőke kamatai, az 1%-os adófelajánlás és gyűjtés összegéből gazdálkodik. A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium pályázó diákjai, szeminaristái szociális rászorultságát a héttagú kuratórium vizsgálja, a rendelkezésre álló összeget évente egyszer, a karácsonyi ünnep alkalmából osztják szét a pályázók között kuratóriumi döntés alapján.

A mi alapítványunk nagyon kicsi, csak a szűk baráti kör támogatja. Nem az összeg számít. – mondja Anna édesanyja. Kaptunk ezer forintos adófelajánlást is, valakinek mégis segít ez az egy ezres is a többi mellett.

 

Végzet? Felsőbb akarat, amit nem ismerhetünk?

Bede Anna életét kápolna őrzi szülei házában, fotó a gimnázium falán és alapítvány, amivel szülei, nagyszülei, testvérei barátai akaratából túlélte a halált. Az élet és a szeretet örök, ez az esemény döbbentett rá. – mondja édesanyja. Így Annuska velünk marad, vele együtt ünnepelünk.

Ez a kicsiny alapítvány néhány gyereknek segít cipőt, kabátot, könyvet venni, s így Karácsonykor a Bede Anna hajába tűzött esthajnalcsillagról az ünnepi fenyőfára is esik egy sugárnyaláb. Lélekben velük együtt ünnepel.
 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja