December 18-án ünneplik Karácsony szent eljövetelét a gimnáziumban. A díszbe öltöztetett karácsonyfa körül karban állnak a tanárok, szeminaristák, az iskola egyenruhájába öltöztetett gyerekek.

Bede Anna valamikor réges-régen veszítette el az egyenruháját. Ennek végül semmi jelentősége sincs már számára, s az is lehet, mindössze az örökkévalóság egy pillanatával ezelőtt történt. Az esemény óta erre a karácsonyi ünnepségre készülődik. A tavaszi ég kékjéből hasít ki ruhának valót, a nyári langy esőcseppekből fűz kalárist nyaka köré, a lenyugvó nap melegéből gyűjti a téli utazáshoz a bundának valót, az esthajnal csillagot hosszú, barna hajába szánja.

December 18-án magára ölti ő is maga alkotta ünneplőjét, egy-egy felhőből csizmácskát kanyarít a lábára, s a délutáni alkonyban kiül egy felhő szélére. Meleg barna szemét arra a bolygóra szegezi, amit oly’ jól esik néznie. Szívesen figyeli, hogyan játszanak ott a gyerekek. Együtt szokta mondani velük a mondókákat, ha túl messzire repül a labdájuk, visszagurítja. Néha kicsit incselkedik, kisujját beakasztja az ugráló kötélbe, s örül, ha másik kislány folytathatja a játékot. Öcsit is szívesen csiklandozza meg, a kicsi mosollyal, néha hangos göcögéssel nyugtázza. Ilyenkor anya fölé hajol, s azt mondja: „Nézzétek, de aranyos, már eljátszik a hangjával!”

Anna a felhő széléről most figyelmesen szemlélődik, nem szabad eltévesztenie az irányt, mert akkor csak a következő Karácsonyra ér el a gimnáziumba. Nem szeretné kihagyni ezt a gyönyörű ünnepet, s a ruhája körüli munkálkodás is kárba veszne. Fénye olyan gyönyörűen csillog a karácsonyfán, hogy aki rápillant, felsóhajt. Igen, az a kék fonal a Duna, s ahol ívben lekanyarodik, az meg Budapest. Innen már csak az erdei utat kell megtalálnia – hopp, ez is megvan-, s a világító lámpatesteket követve jut az iskolaépülethez. Anna lehunyja a szemét, s lecsusszan a felhő széléről.

 

Ez volt a mese. Akár tovább is kanyaríthatnánk, lehetne belőle egy gyönyörű karácsonyi történet, de ebből mégsem lesz. Ennek a mesének ugyanis valóságos előtörténete van.

Bede Annát az Úr 11 évre bízta szülei gondjaira, kilenc esztendeje visszakérte tőlük. Szülei a biztosítótól kapott összegből alapították meg a Bede Anna Élő Hit Alapítványt a Fiatalok Támogatására. Anna jogász nagyapja eképpen fogalmazta meg az alapító okiratban a szülők célját:

„Alapítványunkkal kislányunknak, Bede Annának szeretnénk emléket állítani, aki örömmel készült arra, hogy a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákja lesz, amikor földi életét 11 évesen, egy fiatalember vétkes gondatlansága kioltotta, a budakeszi önkormányzat előtti gyalogátkelőn gépkocsival halálra gázolta.

Alapítványunkkal azért szeretnénk a budakeszi katolikus gimnázium diákjait támogatni, mert meggyőződésünk, hogy a keresztény nevelés és a krisztusi értékrend hiteles közvetítése képes megelőzni hasonló tragédiák bekövetkezését. Kislányunk életének rövidsége hangsúlyozza, hogy milyen ajándék minden gyermek szülei és a környezete számára…

…Nyolc gyermekes családként a ….Biztosító Rt. Által „nem vagyoni kárként” folyósított teljes összeget azért ajánljuk fel közérdekű és nyitott alapítvány céljára, hogy ezzel is felhívjuk a magyar társadalom figyelmét a ma már létkérdést jelentő erkölcsi, hitbéli és intellektuális megújulás halaszthatatlan szükségességére, és ezért a magunk részéről is megtegyük, amire képesek vagyunk.”

Az alapítvány az egymillió forintos lekötött tőke kamatai, az 1%-os adófelajánlás és gyűjtés összegéből gazdálkodik. A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium pályázó diákjai, szeminaristái szociális rászorultságát a héttagú kuratórium vizsgálja, a rendelkezésre álló összeget évente egyszer, a karácsonyi ünnep alkalmából osztják szét a pályázók között kuratóriumi döntés alapján.

A mi alapítványunk nagyon kicsi, csak a szűk baráti kör támogatja. Nem az összeg számít. – mondja Anna édesanyja. Kaptunk ezer forintos adófelajánlást is, valakinek mégis segít ez az egy ezres is a többi mellett.

 

Végzet? Felsőbb akarat, amit nem ismerhetünk?

Bede Anna életét kápolna őrzi szülei házában, fotó a gimnázium falán és alapítvány, amivel szülei, nagyszülei, testvérei barátai akaratából túlélte a halált. Az élet és a szeretet örök, ez az esemény döbbentett rá. – mondja édesanyja. Így Annuska velünk marad, vele együtt ünnepelünk.

Ez a kicsiny alapítvány néhány gyereknek segít cipőt, kabátot, könyvet venni, s így Karácsonykor a Bede Anna hajába tűzött esthajnalcsillagról az ünnepi fenyőfára is esik egy sugárnyaláb. Lélekben velük együtt ünnepel.