SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Adventi készülődés 2.: Ünnepi ingecske

Családinet [cikkei] - 2009-12-01
Ünnepi ingecske jócselekedetekkel díszítve. Ismerd meg a történetét! Meséld el gyermekednek, biztosan ki akarja próbálni. Meglátod sok jót hoz.

Az igazi karácsonyra hangolódás nem csak abból áll, hogy feldíszítjük a lakást, ajándékokat vásárolunk, süteményt sütünk, a lelkünkben is készülni kell az ünnepre.  Olyan örömmel és érdeklődéssel kell várakoznunk, mint a gyerekek. A gyerekekben még él a csoda hite, őszintén hisznek a jóban. Ahhoz, hogy ez sokáig megmaradjon a lelkükben, meg kell erősítenünk őket. Rá kell vezetnünk annak az érzésére a gyermekeket, hogy jót tenni, segíteni, jónak lenni igenis jó és érdemes.

Az advent jegyében ösztönözzük a gyerekeket jócselekedetre! De semmiképp ne azért, hogy karácsonykor megkaphassák a legdrágább ajándékokat, hanem, hogy saját maguk tapasztalhassák meg, milyen érzés az, ha életkoruktól függetlenül megpróbálnak valami igazán jót tenni. Meséljünk nekik példákat a saját életünkből, hogyan küzdöttünk meg a nehéz helyzetekkel, hogyan lettünk úrrá a gondokon, miként segítettünk másoknak, és mit kaptunk mi magunk, milyen volt az, amikor mi szorultunk segítségre és meg is kaptuk azt.

Milyen jócselekedetet várhatunk el a gyerekektől?

A gyerekek, ha adnak, akkor feltétel nélkül adnak mindent: mosolyt, rajzot, puszit… Ne várjunk óriási dolgokat, csak annyit, amennyit a gyerek egyénisége és életkora megenged. Például köszön a szomszéd néninek, magától rendet rak a szobájában, engedi játszani a testvérét a játékával, nem verekszik, saját készítésű ajándékkal lepi meg az ismerős nénit…, a jócselekedetek tárháza áll előttük.
Érdekesebbé tehetjük a dolgot, ha kézzel fogható jele is lesz a gyerek adventi jócselekedetinek. Készítsünk ünnepi ingecskét! De akár mi, felnőttek is „játszhatunk” egy kicsit.
ingecske


Diákmisén szokott elhangozni a történet, hogyan készült az „Ünnepi ingecske jócselekedetekkel díszítve".

A gyerekek fehér papírból kivágtak egy kis ingecske formát. (A forma itt elérhető.) Többször félbehajtották és ferdén bevagdosták. Aztán minden alkalommal, amikor valami jót tettek, behajtottak egy kis bevágást. Karácsonykor a kis ingecskét elővették, szétnyitották, és tátott szájjal vették tudomásul, hogy a papírlapból egy gyönyörű csipkés ingecske készült. Minél több jócselekedete volt egy gyereknek, annál szebb lett az ingecskéje. A gyerekeket öröm járta át, hálából pedig a kis ingecskéket odatették a jászol mellé a kisjézusnak ajándékul.

Meséljük el minél több gyereknek ezt a történetet, mutassuk meg nekik a formát, és biztos, hogy önszántukból akarnak majd jócselekedetekkel díszített ingecskét készíteni. Egy gyerek több ingecskével is készülhet az ünnepre. Meglátjuk, tudnak még meglepetéseket okozni és jót tenni a gyerekek! 
 
Kellemes készülődést kívánunk! Figyeld következő tippünket is!

Láttad már Karácsonyi kifestőinket?

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja