Új helyre költöztünk, és az első napokban, még csak látásból ismertük a szomszédokat. Két lányommal, a hatéves Eszterrel és a négyéves Emesével egy este sétálgattunk a házunk melletti parkban.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy a szomszédasszony két hatalmas táskával a kezében a kocsijához igyekszik, vagy inkább támolyog. Amikor odaért, tovább súlyosbodott a helyzet, mivel nem tudta kivenni a zsebéből a slusszkulcsot.
- Segíthetek? – léptem oda hozzá előzékenyen, és elvettem tőle a két táskát. Hálásan pillantott rám, és a zsebében kotorászott.
- Apa, te meg ismerkedni akarsz? – szólt rám szigorúan Eszter lányom. – Megmondalak anyának!
Nem tudom, hogy melyikünk jött jobban zavarba, de a szomszédasszony teljesen elvörösödött, és kikapta a kezemből a táskákat.

- De Eszterkém, ez nem ismerkedés, csak udvariasság – hebegtem.
- Ugyan, apa, hiszen tudod, hogy mindig így kezdődik! – válaszolta egy hatéves minden élettapasztalatával.
Azt hiszem, a szomszédasszony mind mai napig biztos abban, hogy én egy gátlástalan nőcsábász vagyok, aki képes a saját gyermekei jelenlétében leszólítani a hölgyeket.

Fotó: www.foter.com - a kép csak illusztráció.