Közeledik a gyereknap. Kacsintott rám a szerkesztő. A dátumokkal annyira hadilábon állok, hogy karácsony közeledtét onnan sejtem, hogy az út szélén megjelennek a fenyőfaárusok, a gyerekek születésnapját onnan, hogy anyám rám telefonál, anyámét meg… hát többször felköszöntöm a vélt időszakban, és hol ráhibázok a nagy napra, hol nem.  Idén például felköszöntöttem előtte héten - Ő mondta, hogy még nem -, aztán két hét múlva újra, és ő mondta, hogy már nem.

És most itt ez a gyereknap. Hát mondjátok meg nekem, miben különbözik ez a többi naptól! Aki nem gyerektulajdonos, annak semmiben. Aki meg az, hát annak minden nap a gyerek szórakoztatásáról és igény-kielégítéséről szól. Úgy értem a teszkóban már nem lehet kiszúrni a gyerek szemét egy kiflicsücsökkel (vagyis ki lehet, de a törvény bünteti), valami picit, pici gyerektojást, pici nyalókát, pici zsírkrétát úgyis kap. És nem (mindig) azért, mert kéri, hanem mert nekünk is jó adni. A szülinap, karácsony, húsvét csak abban különbözik a sima hétköznapoktól, hogy méretben vagy árban izmosabb a gyereknek vásárolt szuvenír.  Két lánnyal a hátamon két névnap, két születésnap van minden évben, és el kell intéznem, hogy a Mikulás és a Nyúl is mindenből duplázzanak. És akkor még jönnek itt ezzel a gyereknappal is. Mintha nem sárgulnék bele amúgy is a játszóház, a játszótér és a játszótérré átrombolt lakásunk közötti ingázásba. Nyilván volt ennek is valamikor létjogosultsága. De van már gyereknap, anyák napja, apák napja, szerelmesek napja, és szerintem nem sokára lesz majd testvérek napja, nagyszülők napja, meg gyűlölködők napja is. Olyan rohadtul ünnepelünk feszt, hát nem volna elég ha csak a hétköznapjainkat normálisan tudnánk élni?