SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szótanulás számítógépes programok segítségével

Beck Hajnalka [cikkei] - 2006-03-29
A szótanulás az idegennyelv tanulás egyik legterhesebb feladata! Minden nyelvtanuló szívesen megszabadulna tőle. Ugyanakkor egy nyelvet szavak nélkül nem lehet elsajátítani.

Mit lehet tenni?


Könyvekben, internetes oldalakon (a www.abbcenter.com/nyelvtanulas oldalon például), újságcikkekben már biztosan Önök is olvastak remek szótanulási tippeket, amelyek működnek, és hatásosak! Azonban van egy egészen új médium, amely segíthet nekünk - a számítógép. Egyre több szótanuló programot találhatunk a boltok polcain, a legtöbb CD-re már eleve pár ezer szavas szószedet is felkerült.

De hogyan, milyen módszerrel működnek ezek a programok?


Általában az úgynevezett "kártya módszert" alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az elrontott szavakat a program újra kérdezi, a helyeseket ugyanabban a körben már nem. A szavakat a programok legtöbbször úgy kérdezik, hogy megadják a szó magyar (vagy bármely más kiindulónyelvi) jelentését, és a tanulónak 4 megadott lehetőség közül kell választani. További lehetőség , hogy a program kiírja a szó magyar jelentését, és az idegennyelvű szót írásban kéri vissza. Szükség esetén segít is, azaz megad egy-két betűt. Különösen hasznos ez a funkció olyan nyelvek tanulásánál, ahol a helyesírás nem fonetikus. (pl. az angol) Vannak olyan programok, amelyekkel játszani is lehet - például akasztófa játékot, esetleg időre kell megadni a szavakat. A szókikérdezést meg is lehet fordítani - azaz az idegennyelvi szót látjuk, és a magyar jelentést kell hozzá rendelni.

A jobb programok nem csak kikérdeznek, hanem tanulni is segítenek. Ha ráklikkelünk a szóra, meghallgathatjuk annak kiejtését, esetleg mi is felvehetjük a saját kiejtésünket, és összehasonlíthatjuk az eredetivel. Sajnos a legtöbb ilyen program nem magyar nyelvű.


Sok sikert!

Fotó: Sebastian Schaeffer/FREEIMAGES

Beck Hajnalka

Beck Hajnalka
Nyelvtanár, online tutor

Elérhetőségeim:
Honlap: http://www.lingvico.hu/hajninyelviskolaja
http://nemetmunka.lap.hu/bemutatkozas/

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja