SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Húsvét Lengyelországban

[cikkei] - 2004-04-24
Az igaz , hogy elmúltak az ünnepek, de úgy érzem , nem árt felidézni a történéseket, különös tekintettel arra, hogy az események határainkon kívül történtek.

Kicsit csepergős időben hagytuk el Magyarországot, hogy teljes lendülettel mihamarabb elérjük célunkat, a lengyelországi kisvárost. A városról annyit érdemes tudni, hogy Krakkótól keletre, úgy százötven kilométerre található viszonylag sík területen. Van egy hétszáz éves muzeális értékű nagy temploma , még épek a régi kolostor falai is. A várostól húsz kilométerre található nagyobb város arról híres többek között, hogy a II.világháború idején , a németek visszavonulása során az orosz csapatok vezetője nem engedte lövetni a várat és a várost, mert a legenda szerint beleszeretett.

Szóval, megérkeztünk szombaton. A szombat jelentős nap Húsvét előtt. Ezen a napon felkerekedik apraja-nagyja és kosarakkal a karjukon, kezükben a templomba mennek, ahol gyakorlatilag egész nap a templom teljes hosszában felállított padokon sorakoznak az élelmiszerekkel teli gyönyörűen feldíszített kosárkák a hagyományos ételszentelésre, melyet a pap általában óránként , kis szertartás formájában elvégez.

Ez a megszentelt étel a nyitánya a vasárnap reggeli , családi körben elköltött reggelinek. Ezzel indul az étkezés, miután a család minden tagja jókívánságokat mond szeretteinek.

Az asztal gazdagon van megterítve, étel-ital bőségesen található rajta. Elmaradhatatlan a vodka , a finomabb bor az italok közül, az ételek között sonka, tarja, kolbász , franciasaláta , uborka, mustár, torma, hogy csak a legfontosabbakat soroljam fel.

Természetesen a gyermekekre is gondolnak finomságokkal, édességekkel, üdítő italokkal.

A vasárnap az evés-ivás, családi beszélgetések, együttlétek jegyében telik.

Hétfő reggel aztán megbolydul a világ. Fiú, lány, kicsi, nagy, fiatal, idős kölnivel, vízzel locsolja egymást. Nincs kiváltsága a fiúknak, hogy ők locsolhatják csak a lányokat, itt teljes az egyenjogúság. Egész nap számíthatunk a nyakunkba csorgó illatos (vagy illattalan) vízre, otthon, utcán, úton-útfélen. Ajánlatos az úton levőknek felhúzott ablakokkal közlekedni, mert meglepetés (talán nem olyan nagy meglepetés) érheti őket.

Összességében igen kellemesen teltek az ünnepek. A lengyel szokások jó érzésekkel töltöttek el bennünket, szeretjük ezeket tiszta szívből jövő és táplálkozó tradicionális dolgokat. Jó lenne ha a magyarok is átvennének ezekből minél többet.

Fotó: commons.wikimedia.org

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja