SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A babaszoba berendezése ne legyen másodrendű kérdés

[cikkei] - 2004-03-21
Jó esetben kilenc egész hónap áll a család rendelkezésére, hogy a születendő baba szobáját vagy szobasarkát kedvük és ízlésük szerint berendezhessék. Az alapvető bútorok beszerzésén kívül fontos volna odafigyelni arra is, hogy a baba környezete harmonikus legyen, kényelmes puha világ.

A leendő és újdonsült szülők hol anyagi okokból, hol talán idő hiányában nem kellő gondossággal foglalkoznak a "trónörökös" legszűkebb környezetével, holott igazoltan hat a babára, hogy hol, milyen körülmények között tölti a napjait. Az ízléssel, kényelmesen berendezett babaszoba, ingergazdag környezet jól kimutathatóan hatással van a pici baba későbbi fejlődésre is - felnőtt korában természetesen törekszik majd a szűkebb, vagy tágabb lakókörnyezete igényes kialakítására.

A minimális felszerelés

Hol is kezdjük? Jó esetben egy egész szoba áll a baba rendelkezésére, de a mai nehéz lakáskörülmények között sok fiatal pár kénytelen csöpp garzonba hazavinni az újszülöttet.

A legkisebb szobában is meg lehet oldani egy sarok leválasztását akár könyvespolccal, szekrénnyel, vagy paravánnal, amit egy ügyes apuka néhány este alatt elkészíthet.

Az újszülött számára legfontosabb a nyugalom, egyenletes meleg és fényviszonyok. Éppen ezért ne tegyük ágyát vagy mózeskosarát huzatos helyre, fűtőtest vagy ablak közelébe.

Fekvőhelynek választhatjuk a bölcsőt, mózeskosarat, rácsos ágyat, de az első néhány hétben megteszi például egy nagyobb fiók, a babakocsi felső része vagy egy nagy ruháskosár is jól kibélelve. Később mindenképpen célszerű beszerezni egy rácsos ágyat, melynek magassága állítható, hiszen a baba nagyon gyorsan növekszik, és mozgásigénye is egyre több lesz.

Ha módunk van pelenkázó szekrényt venni az nagyon megkönnyítheti a dolgunkat, különösen később, amikor a baba izeg-mozog, egy percre sem marad nyugodtan. Tökéletesen lehet persze pelenkázni a szülők ágyán is, de egy idő után a mama dereka nagyon megérzi majd a sok hajlongást, különösen a baba egyre nagyobb súlya miatt. Készíthetünk olyan pelenkázólapot, amit a kiságyra lehet helyezni, és csak a használat alkalmával kell elővenni. Kissé komplikált, de helytakarékos megoldás, barkácsoló apukák ezt is könnyen elkészíthetik.

Hangsúly az összhangon

Ha túl vagyunk a bútorok beszerzésén, vegyük számba mink is van. Egy kissé kopott, narancssárga rácsos ágy pelenkázóval, amit örököltünk, egy új fenyőfapolc, és néhány kartondoboz. Így együtt sem tűnik nagyon soknak, ráadásul az összkép elég lehangoló.

Hogy lesz ebből barátságos, meleg babasarok?

A leendő mama jól teszi, ha még a várandósság idején - amíg nem esik nehezére és kedve is van hozzá - felkeres néhány méteráru boltot, és vesz valami számára tetsző, kedves anyagot. Ez legyen vidám, de ne túl harsány, gondoljunk bele, hogy milyen a fal, a padló színe, anyaga, és ehhez válasszunk.

A legjobb, ha az anyag könnyen mosható, gyorsan száradó pamutvászon, lenvászon, karton, amely nem tartalmaz egészségre káros festékanyagot. Erre még a boltban kérdezzünk rá! Annyit vegyünk, hogy elég legyen falvédőnek, a kiságy matracára, fejvédő párnára, függönynek is, sőt készíthetünk ugyanebből az anyagból kispárnát, pelenkatartó zsákot, vagy játszószőnyeget, baldachint is. A legjobb esetben mi magunk is megvarrhatjuk mindezeket - ha van otthon varrógépünk, néhány délutánra elfoglaltság - ha nem tudunk vagy nem szeretünk varrni, akkor jól jöhet egy nagymama, vagy ismerős varrónő.

A kevésbé kreatív mamák készen is találnak nagyon szép garnitúrákat a bababoltokban, igen sok kiegészítő közül választhatnak, ezek ára persze többszöröse a saját kezűleg készítettnek. Megvan az anyag, apró kék kockás szaladgáló elefántokkal, sikerült még egy helyes lámpaernyőt is kiügyeskednünk belőle kék masnikkal, sőt a függöny fodraira is futotta.

De mi legyen a kopott ággyal, és hova tegyük a baba ruháit?

Átalakítás

A leendő mama ne dolgozzon oldószerrel, vagy ezt tartalmazó festékekkel, és jó, ha az újszülöttet is olyan berendezés veszi körül, ami egészségre káros anyagot nem tartalmaz. Ha az örökölt ágyról a festéket szeretnénk leszedni, akkor ezt lehetőleg a leendő papa végezze szabadban, erkélyen vagy udvaron.

Ellenőrizzük, hogy nem lazult-e meg valamelyik rács, nem szálkás-e a fa. Csiszoljuk le, majd fessük vagy lakozzuk a nekünk tetsző színre. Mivel ebben az esetben már van egy natúrfa polcunk, válasszunk természetes méhviaszt vagy vízbázisú lakkot. Ha lefestjük - mondjuk kékre - hogy jól passzoljon a már megvett anyaghoz, akkor is természet- és környezetbarát festéket válasszunk, amely nem higítóval, hanem vízzel oldható. Ezeknek a környezetbarát termékeknek ára bizony borsos, de a baba és a család egészsége érdekében inkább áldozzunk egy kicsivel többet.

A babaágyat ugyan örököltük, de matracot mindenképpen vegyünk újat. A legjobb a kókuszrost, de megteszi az egyszerű szivacs is, ebből az ágyba 10 centimétereset válasszunk, a pelenkázóra vágassunk 5 centiset. A legfontosabb, hogy szorosan illeszkedjen az ágyhoz, hogy nehogy a baba valamelyik testrésze beszorulhasson a rács és a matrac közé.

Kész az ágyunk, megszáradt a festék, akinek kedve és tehetsége van hozzá festhet rá akár mesejeleneteket, kedves figurákat is. Benne a matrac a mama varrta huzattal, fejvédő párnával. Az ágy köré mindenképpen tegyünk falvédőt, ez lehet a már megvett anyagból, de nagyon szépeket lehet kapni készen, üzletben is. Ha mi készítjük, akkor két réteg vászon közé tegyünk egy réteg vatelint vagy egyéb bélésanyagot - ha más nincs, jó erre egy nagy, kettőbe hajtott pokróc is, amely védi a babát a csupasz fal hidegétől.

Hova pakoljunk?

Van egy szép fenyőfa polcunk, de szekrényre már nem futja, a nyitott polcon viszont állandó katonás rendnek kellene lennie...Hogy megkönnyítsük a dolgunkat, erősítsünk a polc tetejére egy egyszerű függönykarnist (barkácsboltokban, áruházakban mindenféle méretben kapható) és erre varrjunk egy függönyt a már megvett anyagból, amely két oldalra széthúzható, és masnival kiköthető.

A polc oldalaira és hátára pedig apró szöggel vagy színes gombostűvel erősítsünk fel ugyanebből az anyagból csíkokat. Ha már nagyon poros ezt könnyen eltávolíthatjuk, és gépben kimoshatjuk. Így ha éppen "szalad" is babaszoba a függöny elhúzásával egy perc alatt "rend" lesz.

A kartondobozokat is bevonhatjuk az anyaggal, de be is festhetjük egyforma színűre. Ezt a polcra, a polc alá vagy kiságy alá téve tudjuk tárolni, benne a kevésbé használatos dolgokat vagy a kinőtt babaholmikat. Később ebben tárolhatjuk a baba játékait is. Ha az erős igénybevétel miatt elszakadna, akkor nagyon gyorsan és olcsón csinálhatunk újabbakat. Természetesen ebből is lehet készen venni nagyon sokfélét, különböző mintákkal.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

"MINDEN NŐI MELL ALKALMAS A SZOPTATÁSRA" - Ez a videó megváltoztatja, amit a szoptatásról gondoltál

Ha te is azok közé tartozol, akik éjjelente azon izgulnak, hogy "mi van, ha nem lesz elég tej", "mi van, ha nem megy", vagy "mi van, ha pont úgy járok, mint anyukám"... akkor Bocskainé Irci üzenete mindent megváltoztat.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja