SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A "virágok királynője": a rózsa

Singola Edit [cikkei] - 2008-08-19
A nyár legszebb és legillatosabb virága: a rózsa. Változatos színekben és formában nyílik egészen őszig, és örvendeztet meg bennünket az élet szinte valamennyi területén.
Gondoljunk csak bele, hányféle módon van jelen a „virágok királynője” életünkben: kerti virág, vágott virág, az első randevún kapott rózsa, az esküvői csokor, a lakásban különféle helyeken díszítő motívum, huzatok, terítők, ruhák anyagát szépítik a rózsák, illatok formájában parfümként, légfrissítőként használjuk, eszünk is belőle, hiszen a csipkebogyó lekvár is rózsából készül, és ott volt nagyanyáink falvédőjén a „nincsen rózsa tövis nélkül” felirat.

A Rosa pirosat jelent, a görög rhodon szóból származik, utalva arra, hogy az ókori görög rózsák kárminpirosak voltak.
A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, kétszikű növény. A vadon élő Csipkerózsából nemesítették a mai fajokat, amelyek száma eléri a 8000-et. Szinte minden kertet díszít egy-egy rózsatő. Lehet akár lugasnak, sövénynek is nevelni. Nincs annál kellemesebb élmény, amikor az esti kertben üldögélés közben orrunkba hatol a rózsa kellemes illata.
A rózsa illata egy erőteljes, gazdag és pikáns illat. Derűt, örömet kelt bennünk, csökkenti a félelmet és a szomorúságot. Önbizalom erősítésére is használhatjuk, ha belélegzünk pár csepp rózsaillatot a nehéz helyzetben.

Az ókori görögök a rózsát az istenek ajándékának, valamint a szerelem, szépség, boldogság jelképének tekintették. Nem csoda, hiszen a rózsa olyan kellemes és meghatározó illatanyaggal rendelkezik, hogy nyomot hagy az emberben. Azonnal hat a közérzetünkre, az egészségünkre, de még a vágyainkra is a rózsa illata. Körülbelül 25 féle rózsaillatot tudunk megkülönböztetni, amelyek mindegyike csökkenti bennünk a stresszt, nyugtatólag hatnak, pozitív energiával telítenek. Érdemes tehát kihasználni a rózsa illatának jótékony hatását: parfüm, légfrissítő, illóolaj formájában. Amint szaglószervünkön keresztül eljut agyunkba, majd átjárja egész testünket és lelkünket ez a kellemes illat, változások indulnak el: az izmok elkezdenek lazulni, a feszültség oldódik, a légzés megnyugszik, ugyanakkor az agyműködés fokozódik. Nem véletlen tehát, hogy oly sok művészt ihletett meg a rózsa: Goethe: Pusztai rózsa, Heine: A rózsa, a liliom, Richard Strauss: Rózsalovag, Csajkovszkij: Csipkerózsika, Michelangelo, Leonardo, Botticelli, Raffaello festményein sokszor szerepel rózsa…

A rózsa illóolaj afrodiziákumként is közismert, mert erősen hat az érzékekre, felébreszti a nemi vágyat. Nevezik a „szerelem illatos nagykövetnőjének” is.


Az illóolajat lepárlással és sajtolással nyerik ki a rózsából. Rendkívül sűrű, szinte viasszerű folyadék, amely erőteljes rózsa illattal rendelkezik. Ez az olaj kitűnő torokgyulladás, narancsbőr, terhességi csíkok, - álmatlanság, depresszió, fejfájás, idegesség, félelem ellen, szív és az érrendszerek kezelésére, stimulálja a szexuális vágyat.

A rózsaszirmokat, amelyekből az értékes olajat nyerik, korán reggel kézzel szedik le és azonnal földolgozzák. A rózsaolaj remek szépségápolószer: élénkítően hat a vérerekre, segít az új szövetek növekedésében, javítja a bőrképződést, és gyulladáscsökkentő hatású. A rózsavíznek antibakteriális hatása van, és értékes arcvízként is alkalmazzák.

A gasztronómiában is felhasználják a rózsát. Egyrészt díszítésként, másrészt kandírozott rózsaszirmokat készítenek, valamint a fehér borba kevert néhány szirom kellemes aromát és látványt ad a bornak.
A rómaiak számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, és használták illóolaját is.
A mohamedán vallásban szent növény a rózsa, erről tanúskodik Gül Baba türbéje is. A keresztény kultúrában ugyancsak szerepe van, hiszen rózsasziromból készítették a rózsafüzéreket, valamint rózsaablakok formájában is jelen van. De arra a kérdésre is utal a keresztény kultúra, miért van tövise a rózsának: paradicsomi állapotában még tövis nélküli volt ez a növény, csak az emberi bűnbeesés óta nőtt szúrós tövis rá.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja