SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

NAPLÓ - Visszavihetem a kocsit?

Prétor Márti [cikkei] - 2006-10-11
- Hogy? - kérdezte megütközve a lány.
- Visszavihetem a bevásárlókocsit, mert...


- Visszavihetem a bevásárlókocsit,…mert hajléktalan vagyok – próbál érthetőbben beszélni a nő, s nehéz lenne eldönteni, hogy rosszul van, vagy a fogatlansága miatt nem sikerül ez neki. Aztán látja, hogy további magyarázat szükséges, hát folytatja:
- Ott lakom…ott hátul – mutat a bevásárlóközpont parkolója mögé, az erdő felé, s közben már húzza el a kocsit a lánytól.
A lány hátranéz, a 5 méterre lévő kosártárolóra, aztán vissza a kéregetőre.12 éves, őszinte naivságával még mindig nem érti mit vár tőle ez az idegen felnőtt.
Két pillanatig meredten néznek egymásra, majd a nő folytatja:
- Gyerekeim is vannak, …meg a gyógyszerek is… Csak a kocsit akarom visszavinni.
- Ja,…igen, igen, értem – mondja rettentő zavarában a lány, s kikapja még az utolsó dobozt a kosárból. Úgy néz a nőre, mint egy bűnbánó kisgyermek. – Tessék…-engedi el végül a kocsit, majd önkéntelenül fakad belőle: - Köszönöm…
- Kösz. – tör ki a hajléktalanból a megkönnyebbülés, s már el is tűnik.
A lány bemenekül az autóba, de oda is utána megy: az első találkozás a reménytelenséggel.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja