SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Elérhető a szabadakarat>>>> teljes zenei anyaga

Családinet [cikkei] - 2023-12-08
Két nap alatt, négy teltházas előadáson, mintegy 7000 néző volt kíváncsi októberben a szabadakarat>>>> című újhullámos koncertszínházi előadásra. A merőben újszerű színpadi produkció Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egymásnak jutott éveit meséli el. A darab teljes zenei anyaga, melyben tökéletesen megfér egymás mellett a mai pop-rock és alternatív rock friss hangzása, valamint az újhullámos magyar rap, mostantól mindenki számára elérhető.

A reformkor első „celeb párja", Petőfi Sándor x Szendrey Júlia különc szokásait, felfokozott érzelemvilágukat, véleményformáló szerepük jelentőségét állította középpontba a szabadakarat>>>> című újhullámos koncertszínházi előadás. A darab érdekessége, hogy míg a két főhőst prózai színészek – Staub Viktória és Tóth Mátyás - formálták meg, a lelkükben végbemenő változásokat Schoblocher Barbara és Ember Márk dalban adta elő. És volt a darabnak egy újhullámos zenei vonala is: az influenszer pár történeteit AKC Misi (Vellinger Mihály) és Filo (Fuchs Benjamin) rap-ben kommentelte a darab során.

Schoblocher Barbara és Ember Márk

Mostanra a darab teljes zenei anyaga elérhető az összes digitális zenei platformon.

„Az albummal újragondoltuk a magyar zenés színház formanyelvét, elsősorban azzal a céllal, hogy a legfiatalabb generáció számára is izgalmas és friss dalokkal mutassuk be Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kettősét" – meséli a hanganyagot zenei producerként jegyző Bella Máté. „A szabadakarat>>>> zenei szövete egyfajta "Gen Z koktél", melyben a mai pop-rock és alternatív rock friss hangzása és az újhullámos magyar rap tökéletesen megfér egymás mellett" – tette hozzá Bella.

A dalok szövegeit szerző Hujber Szabolcs elmondta, hogy a dalszövegek fő forrása Petőfi költészete, de nem feltétlenül úgy, ahogy az iskolában tanuljuk. „Ha a költőt elsősorban szerelmes férfiként képzeljük el (de hiszen az is volt), akkor az ebben az időszakban született alkotások is más értelmet nyernek, új, izgalmas jelentésekkel gazdagodhatnak. Például a Föltámadott a tenger szerelmes vers is lehet, a Minek nevezzelek pedig duett Júliával" – mondta a szövegíró.

A rap betéteket AKC Misinek és Filonak köszönhetjük, akik - elmondásuk szerint – nagyon élvezték a „projektet". "A mi szerepünk a darabban az volt, hogy a színpadon történteket a saját, modern szemüvegünkön keresztül, a saját zenei stílusunkban meséljük vagy kommentáljuk" – nyilatkozta Filo. „Nagyon nagy művészi szabadságot kaptunk a rendezőtől és a zenei rendezőtől egyaránt, szóval tényleg önazonos, szerintem izgalmas dalokat tudtunk csinálni" – tette hozzá AKC Misi.

AKC Misi és Filo

A darabot a TulipánTündér Produkció vitte színpadra, a Petőfi 200 emlékév részeként, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az előadás teljes zenei anyaga a digitális zenei szolgáltatásokban a produkció stratégiai partnere, a WMMusicDistribution terjesztésében vált elérhetővé.

nemzeti kulturális alap logó

Fotók: Kaszner Nikolett

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja