SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az iskola korábbi diákja ölt meg hat embert, köztük három gyereket hétfő délelőtt

Családinet [cikkei] - 2023-03-28
Az iskola korábbi diákja volt a Nashville-i iskolai lövöldöző, aki három diákot és az iskola három dolgozóját, köztük az iskola vezetőjét, ölte meg hétfőn délelőtt a Covenant keresztény magániskolában.
Az iskola korábbi diákja ölt meg hat embert, köztük három gyereket hétfő délelőtt

A helyi idő szerint hétfő délután tartott sajtótájékoztatón, John Drake, Nashville rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó otthonában búcsúüzenetet találtak, valamint az iskola részletes térképeit, amelyeken a nő felvázolta a bűncselekmény végrehajtását.

A 28 éves Audrey Hale magát transznemű nőként határozta meg, és korábban az iskolába járt - közölte a rendőrségi vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tettes a templommal egybeépült iskolaépületbe egy oldalajtón keresztül jutott be. Már a földszinten tüzet nyitott, majd az emelet felé vette az irányt, ahol a néhány percen belül kiérkező rendőrök lelőtték - mondta.

A rendőrség kora délutáni tájékoztatása szerint a hatóság néhány perccel délelőtt negyed 11 előtt kapta bejelentést az erőszakos cselekményről, és 14 perccel később ártalmatlanná tették a tettest.

A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó. A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető - hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt pedig nyilvánosságra hozzák.
 


 

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

Forrás: MTI 
Indexkép: Metro Nashville PD / Twitter

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja