SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szolidaritási tüntetést tartottak a tanárokért Budapesten

Családinet [cikkei] - 2022-10-25
Szolidaritási tüntetést tartottak a tanárokért az Adom Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös szervezésében vasárnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján Budapesten.

A demonstrálók a Kálvin téren gyülekeztek, majd a Szabadság hídon keresztül átvonultak a Műegyetem rakparton felállított színpad elé.

Nagy Erzsébet, a PDSZ képviselője ott arról beszélt, hogy ma már nemcsak a magasabb pedagógusi bérekért, a tanári munkaterhelés csökkentéséért küzdenek, hanem a jogellenes munkáltatói intézkedések ellen is. Ezekkel ugyanis megpróbálják "lenyomni" az elégedetlenséget - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok sorra hagyják ott a tanári, tanítói pályát, ennek következtében mára kezelhetetlenné vált a tanárhiány.

"Ezt mindenki látja, ám a kormány a füle botját sem mozgatja" - fogalmazott.
 

tüntetés a pedagógusokért október 23-án

Kép: MTI / Koszticsák Szilárd


Azt követelik egyebek mellett, hogy

  • a pedagógusok bérének számítását az aktuális minimálbérhez igazítsák,
  • legyen újra kötelező óraszám,
  • és legyen túlóra,
  • a kormány kompenzálja a többletmunkát

- mondta.

Nagy Erzsébet ismertette a diákok összefogásával létrejött Egységes Diákfront követeléseit:

  • megoldást a tanárhiányra,
  • használhatóbb tananyagot,
  • élhetőbb iskolai körülményeket,
  • a sztrájkjogot visszaadását,
  • figyelmet az oktatásra.

Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt hangsúlyozta, a bérrendezés szükséges, ám nem elégséges ahhoz, hogy az oktatás problémái megoldódjanak. Közölte, egy kezdő pedagógus fizetése nettóban egy 500 eurós bankjeggyel egyenlő, erre a bankok még hitelt sem adnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy évente több ezer pedagógus megy nyugdíjba, és nincs utánpótlás.

"A bérek miatt veszélyben a jövőtök" - figyelmeztette a hallgatóságot a szakszervezeti vezető, hozzátéve: 16 ezer pedagógus hiányzik az óvodákból és az iskolákból, emiatt pedig az iskolák egyötödében képesítés nélküli pedagógusok dolgoznak.

Ezért sérül a gyermekek oktatáshoz fűződő joga - jelentette ki Szabó Zsuzsanna.

Schermann Fruzsina, az Adom diákmozgalom elnöke azt közölte, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján egyedül ők mernek beszédet mondani a fővárosban. "Nem félünk, nem hátrálunk és nekünk van igazunk" - indokolta ezt, majd úgy fogalmazott: "egy elnyomó hatalom ignorál és gúnyt űz belőlünk", ám dacosan ki kell tartani.

Schermann Fruzsina végül tárgyalni hívta az oktatási kormányzatot, és a tankerületi vezetőket, azonban közölte, biztosítékot kérnek a többi között az elbocsátott tanárok visszavételére, a pedagógusok fizetésének emelésére.

Forrás: MTI 
Indexkép: MTI / Koszticsák Szilárd

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja