SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elkezdődött az országos, határozatlan idejű pedagógussztrájk

Németh Noémi [cikkei] - 2022-03-16
Hónapokkal ezelőtt bejelentették a szakszervezetek: ha a januári kétórás figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, március 16-tól határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a pedagógusok.

Lesz-e tanítás a héten?

Szerda reggel 8-tól indul a sztrájk, a csatlakozó tanárok nem tartják meg az óráik nagy részét, de a gyerekfelügyeletet megoldják. A végzősök esetében máshogy alakul a tanítás: az elégséges szolgáltatásokról szóló rendelet szerint ugyanis számukra az érettségi tárgyakból meg kell tartani az összes órát, a többiek számára pedig az órák felét.

A szakszervezetek arra kérték a szülőket, hogy aki teheti, ne küldje gyermekét iskolába március 16-18. között. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy amint látják, hogy a kormány valóban kész konkrétumokban megállapodni a szakszervezetekkel, beszüntetik a sztrájkot.


Országszerte sztrájkolnak a pedagógusok

A Telex információi szerint Szegeden több iskolában is sztrájkolnak a tanárok, ahogy két debreceni óvoda pedagógusai, valamint pécsi és szigetvári óvodák pedagógusai is, a kőbányai gimnázium 40 tanára, Baranya megyében ezer pedagógus, Győr-Moson-Sopron megyében 5-600 tanár, és több budapesti iskola pedagógusai is - a lista folyamatosan bővül. 
 


Balatoni József, azaz Jocó bácsi, az ország egyik legismertebb történelemtanára is az összefogásra buzdít.
 

 


Tüntetés több helyszínen a pedagógusokért
 

  • A diákok egy csoportja szolidaritását fejezi ki március 16-án: 9:30-tól fognak gyülekezni Budapesten a Fővám téren, a Hősök terén és a Széll Kálmán téren. A három csoport a Kossuth téren fog találkozni, ahol a tüntetés során déltől kezdődnek a beszédek.
  • Székesfehérváron 15 órakor találkoznak a város országalmájánál a diákok és tanárok.
  • Pécsett civil szervezetek szerveznek programokat azoknak a diákoknak, akik nem mennek iskolába.
  • Szegeden 16:00-tól találkoznak a diákok a Klauzál térnél.
  • Budapesten 18-án és 19-én is szolidaritási akciók lesznek a Parlament előtt.

Nemrég egy budapesti iskola előtt a szülők is tartottak egy rövid demonstrációt, ezzel jelezve, hogy egyetértenek a törekvésekkel és kiállnak gyermekeik tanárai mellett. Ma a kőbányai Szent László Gimnázium előtt gyülekeznek a szülők színes molinóval, melyre a "Szülők a tanárok mellett a gyerekekért" felirat került.
 

 

A Telex jelenleg is a helyszínen van a diákokkal: elmondásuk szerint a Budapesten demonstráló tanulók száma megközelítheti az ezer főt is. "Mit nem akarunk?" - kérdezik a diákokat szervezők a megafon segítségével. "Buta országot" - válaszolja a tömeg.


A diákok megtapsolják a forgalmat, amit 5-8 percre is feltart a zebrán átvonuló tömeg, az iskolák ablakaiból integetnek, tapsolnak társaiknak a tanulók.

Időközben a Parlament előtt egyre nagyobb a tömeg. "Fizessétek ki a tanárainkat" - skandálják a tanulók. Élő közvetítés a diákok tüntetéséről:
 


A videón az is látszik, hogy a Parlament egyik ablakában megjelent egy molinó "Veletek vagyunk!" felirattal.

parlament molinó

Kép: Telex / Facebook

tüntető diákok

Kép: Telex / Facebook


Miért sztrájkolnak a tanárok?

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógus Szakszervezet követelései:

  • A pedagógusok és nem pedagógus beosztásban lévők bérhelyzetének rendezése.
  • A munkateher csökkentése: azt szeretnék elérni, hogy heti 22 órában legyen meghatározva a kötelező heti óraszámuk.

Korábban a kötelező oltás eltörlése is a követelések között volt, melynek hatása még tovább nehezítette az amúgy is súlyos pedagógushiányt, ez azonban a korlátozások eltörlésével megvalósult. 

A január 31-is figyelmeztető sztrájkot később tömeges tiltakozás követte egy hirtelen kiadott kormányrendelet miatt, ennek előzményeiről itt olvashatsz: Lavinát indított el a pénteki kormányrendelet: egyre több iskolában sztrájkolnak a tanárok

A pedagógusok helyzetét nemrég zseniális humorral foglalta össze a Palóc Videótéka, videójukon azonban mégsem lehet nevetni, mert tudjuk: nem túlzás és nem is vicc: Sírva nevetünk: zseniális és őszinte reklám arról, miért (ne) legyünk tanárok.

Indexkép: Telex / Facebook, tüntető diákok

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja