SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Figyelmeztető tanársztrájk és tüntetés készülődik januárban

Németh Noémi [cikkei] - 2022-01-20
A Magyar Szakszervezeti Szövetség demonstrációt szervez január 31-ére, mellyel az aznap kétórás figyelmeztető sztrájkot tartó pedagógusokat szeretnék támogatni. A tanárok magasabb fizetést, az óraszámok csökkentését, és a kötelező oltásról szóló jogszabály visszavonását szeretnék elérni a sztrájkkal.

Figyelmeztető sztrájkra készülnek a pedagógusok

Hónapok óta tárgyalnak a kormánnyal

Két nagy tanári szakszervezet sztrájkbizottsága hónapok óta tárgyal a kormánnyal, ám eddig nem sikerült megállapodniuk egymással. Szabó Zsuzsa, a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) elnöke úgy fogalmazott az egyik tárgyalás után: "Egy bohózatban vettünk ma részt. Ha tehetnénk, fekete zászlókat lengetnénk".

Nem tudtak megegyezni a béremelés kérdésében, és azt sem sikerült elérniük, hogy vonják vissza az állami iskolákra vonatkozó rendeletet, melyben kötelezővé tették a pedagógusok számára az oltás felvételét - ellenkező esetben fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Utóbbi miatt már novemberben is tartottak egy demonstrációt.


Figyelmeztető sztrájk lesz az első

Úgy érzik, nem maradt más választásuk, ezért január 31-én figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok, amit - ha az első nem vezet eredményre - egy második sztrájk követ majd, március 16-án. Nagy Erzsébet, a PDSZ (Pedagógusok Damokratikus Szakszervezete) országos választmányának tagja elmondta: a kormány elvárná, hogy a tanárok a sztrájk ideje alatt is tanítsanak, ők azonban azt szeretnék elérni, hogy elegendő legyen arra az időre tankerületenként vagy munkáltatónként egy kijelölt hely, ahol a diákokra felügyelnek majd.

A szakszervezeti bezetők arra buzdítják az oktatásban dolgozókat, hogy minél többen csatlakozzanak a figyelmeztető sztrájkhoz, és a diákok és szülők támogatását is kérik.


Petíció is indult a pedagógusokért, már több mint tízezren írták alá

"Szülők, pedagógusok, oktatásban dolgozók, diákok, a gazdasági élet szereplői – és minden magyar állampolgár: bennünket és a gyermekeinket is közvetlenül fenyegeti mindaz, ami ma az oktatásban történik!" - olvasható a pedagógusokért indított petícióban.

"A bérek a garantált bérminimum szintjén egyensúlyoznak, a feltételek egyre tragikusabbak – a kormány már szinte csak gyermekmegőrző helyekként tekint az állami oktatásra. Az ágazatban dolgozók többségének napi megélhetési és lakhatási gondjai vannak. A nyomorúságos fizetések mellett az állam a túlórákat sem hajlandó kifizetni. A pályára nincsenek új belépők: a tragikus feltételek elriasztják a fiatalokat attól, hogy ezt a hivatást válasszák. Eljutottunk oda, hogy ma már képesítés nélkülieket toboroznak tanítani az állami iskolák!

Ha nem sikerül megállítanunk az ámokfutást, saját gyermekeinket fosztjuk meg az esélytől: a jövőbeli boldolgulás, a tudás által kibontakozó, teljes élet lehetőségétől! Ha nem állunk a sztrájkolók mellé, azt írjuk alá, hogy a jövőben az egyszeri állampolgárnak csak súlyos tízmilliókért lesz elérhető olyan oktatás, amivel a gyermekünk lehetőséghez juthat!" - írják.

A petíciót itt lehet aláírni: Védjük meg az oktatást!


Egyre nehezebb a pedagógusok helyzete

Mi is beszámoltunk róla, milyen nagy terhet rótt az oktatásra a kötelező oltás bevezetése: egy novemberi országos felmérés során több mint 3000 pedagógus nyilatkozott úgy, hogy nem fogja felvenni az oltást. 

Az eddig is súlyos tanárhiányt ez még tovább fokozta - Nagy Ezsébettől a napokban tudtuk meg, hogy információi szerint több olyan iskola is van, ahol már takarítónők vigyáznak a gyerekekre, csak legyen valaki, aki felügyel rájuk.

A pedagógusokon egyre nagyobb a nyomás többek között a tanárhiány és a járványhelyzet miatt is, eközben pedig a fizetésükből egyre nehezebben tudják fenntartani magukat. A kialakult helyzet legnagyobb vesztesei azonban a tanárok mellett maguk a gyerekek.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja