SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Többet vásárolunk, ha kisebb a gépjárműforgalom

Családinet [cikkei] - 2021-12-13
Miközben az európaiak egy újabb "Covid-karácsony" kockázatával néznek szembe, egy új tanulmány szerint az autóforgalom csökkentése mentőövet dobhat a járvány által sújtott helyi kereskedőknek.

Koppenhága: Európa leghosszabb sétálóutcája egy májusi hétköznapon
(fotó: Lukács András)

A „Tiszta Városok Kampány” keretében végzett és az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott elemzés kimutatta, hogy többet vásárolnak az emberek azokon a városi területeken, ahol visszaszorították a gépjárműforgalmat. Madridban az alacsony kibocsátású övezetben (vagyis ahová csak korszerű autókkal lehet behajtani) a 2018-as karácsonyi időszakban 8,6 százalékkal nőttek az üzletek bevételei, míg a város egészében csak 3,3 százalékkal. Miután pedig Londonban a főutcákon és a városközpontokban gyalogos és kerékpáros fejlesztéseket hajtottak végre, a bezárt üzletek aránya 17 százalékkal kisebb lett, mint a szomszédos területeken, ahol nem történtek ilyen fejlesztések. A londoni bevásárlónegyedekben a gyalogosan érkező vásárlók havi szinten 4,3 százalékkal több pénzt adnak ki, mint az autósok. Bernben az autós parkolóhelyek kerékpáros parkolóvá alakítása azt eredményezte, hogy a vásárlók bolti négyzetméterenként 13 százalékkal többet költöttek, mint korábban. Berlinben, ahol az elmúlt időszakban komoly intézkedéseket hoztak a környezetkímélő közlekedési módok elterjesztésére, a gyalogos, kerékpáros és tömegközlekedést használó vásárlók költik el az összes vásárlási kiadás 91 százalékát.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: „A neves dán várostervező, Lars Gemzøe már 2005-ös nemzetközi konferenciánkon beszámolt arról, hogy annak idején a helyi kereskedők élénken tiltakoztak az ellen, hogy a koppenhágai belváros egyik fő autós útvonalát Európa leghosszabb sétalóutcájává alakítsák át. Miután viszont a város vezetése megvalósította az átalakítást, a kereskedők vagyonokat kerestek. A mostani tanulmány ismét megerősítette, hogy az autóforgalom csökkentése nemcsak a környezetnek, hanem egy város gazdaságának is előnyös.”

Vargha Márton, a szervezet közlekedési témafelelőse hozzátette: „A járvány felfutása idején különösen fontos, hogy minél kevésbé szennyezzük a levegőt, hiszen egy nemzetközi kutatás megállapította: Magyarországon a légszennyezés a felelős a koronavírusos halálozások 25 százalékáért. Számos vizsgálat mutatta ki viszont azt, hogy a maszkviselés és egyéb higiéniai előírások betartásával a tömegközlekedési járműveken szinte elenyésző a fertőződés kockázata. A legjobb persze az, ha aki teheti, gyalog vagy kerékpárral megy vásárolni. Arra is ügyeljünk, hogy amit vásárolunk, annak minél kisebb legyen a környezetterhelése az előállítás, szállítás, illetve használat során.”

A Tiszta Városok Kampány számos európai ország civil szerveződéseinek – köztük a Levegő Munkacsoportnak – a közös kezdeményezése, amely azt kívánja elérni, hogy 2030-ban a városainkban a közlekedés már ne szennyezze a levegőt.

A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult környezetvédő civil szervezet. Tevékenységének főbb területei az államháztartás és az uniós költségvetés zöld reformja, a közlekedés környezetbarátabbá tétele, valamint az éghajlatváltozást lassító és környezetünket élhetőbbé tévő energiapolitika és településfejlesztés. Tanácsadó Irodája minden évben több ezer embernek nyújt segítséget.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja