Megszólalt a nagypapa, aki nem vette észre, hogy megszökött a hároméves unokája
/Képünk csak illusztráció/
A Blikk érte utol azt a nagypapát, akinek unokája világgá indult meztelenül, míg ő TV-t nézett. A férfi csak akkor értesült unokája szökéséről, amikor a rendőrök felhívták a kisfiú édesanyját, aki azonnal tárcsázta a nagypapát.
László elmondása szerint a foci EB-döntő meccsének ismétlése ment a TV-ben, ezt nézte épp, amikor betipegett a szobájába a kisunoka. Mivel korán volt még a reggelihez, a nagypapa nem állt fel ételt készíteni, a kisfiú pedig kiment a szobából.
"Nagy kópé az én kisunokám, de nem hittem volna, hogy világgá megy. Azt hittem, bement a lányom, Tilda szobájába, erre kiderült: megpattant a lakásból. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a lányom azzal hívott az irodából, hogy rendőrök találtak rá az anyaszült meztelen Kristófkára, és épp úton vannak vele hazafelé"
- mondta el a férfi a lapnak.
A nagypapa elmondta, hogy a három biztonsági zárból csak egyet zárt be, és elismeri, hogy hibázott. Azt azonban azóta sem érti, hogy nyithatta ki a kisfiú a társasház és a lakópark kulcsra zárt ajtaját.
A kisfiúnak szerencsére nem lett semmi baja, hisz hamar észrevették a járókelők és rendőrt hívtak. Bár az adatait nem tudta megadni, sikerült kideríteniük a nevét és a címét, így épségben hazaszállíthatták a kis Kristófot.
A rendőrség kiskorú gondatlan veszélyeztetése miatt feljelentette a nagypapát, aki nem tagadja, hogy hibázott.
"Igaza volt a rendőröknek, hibáztam. Vállalom a felelősséget azért, mert a lakásajtónk három biztonsági zárja közül csak a legalsót zártam be. Itt haltam volna meg, ha a gyereket útközben ellopják vagy baleset éri. Azt hiszik, megszeppent a történtek miatt? Dehogy! Amint az egyenruhások kitették a lábukat az ajtón, máris palacsintát kért és birkózni akart velem"
- mondta el a Blikknek.
Indexkép (csak illusztráció): JESHOOTS.com fotója a Pexels oldaláról
Közösségi hozzászólások: