SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Összeesett az edzésen és elhunyt egy 18 éves magyar focista

Németh Noémi [cikkei] - 2021-06-22
Hétfő este történt a tragédia: a focipályán lett rosszul a zalaegerszegi Andráshida SC sportolója, a 18 éves Hegedüs Viktor Marcell.
Összeesett az edzésen és elhunyt egy 18 éves magyar focista

A 18 éves fiú a szezon során tíz alkalommal szerepelt a felnőtt csapatban, az Észak-nyugati bajnokságon részt vevő U19-es együttesnek pedig alap játékosa volt.

A Zaol.hu értesülései szerint a hétfő esti volt a csapat első összejövetele a nyári pihenőjük után, így csak egy lazább, átmozgató jellegű edzés történt. 

A fiú váratlanul összeesett a pályán. A focistát társai, majd a helyszínre érkező mentők is próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

Kedd este hat órakor gyertyagyújtást tartanak a fiú emlékére az andráshidai pályán.

Az Andráshida SC közleménye:

"Szörnyű és felfoghatatlan tragédia rázta meg klubunkat.

Június 21-én az Andráshidai Sportcentrumban edzett az NB III-as bajnokságra készülő játékoskerete. Az edzés második felében a 18 éves Hegedüs Viktor Marcell, minden előjel nélkül összeesett és elvesztette az eszméletét. A játékostársak és az edző azonnal a fiatal játékos segítségére sietett és megpróbálták stabil állapotba hozni. Közben telefonon a mentőszolgálat irányításával elkezdték az újraélesztését, szívmasszázs és defibrillátor segítségével. A mentők kiérkezését követően hosszú ideig küzdöttek játékosunk életéért, de sajnos már nem tudták megmenteni.

Hegedüs Viktor Marcell személyében egy tehetséges játékost, csapatembert, barátot veszítettünk el. Hiányát nehéz lesz feldolgozni nem csak a családjának, hanem az Andráshida SC minden tagjának.

Szeretnénk fájó szívvel részvétünket kifejezni a családnak!

Nyugodj békében Viktor!

Tisztelettel:

Soós Zoltán, az Andráshida SC elnöke.

Búcsúzunk"

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja