SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hétfőtől változnak a koronavírussal kapcsolatos korlátozások

Családinet [cikkei] - 2020-04-30
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.

A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni - tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élők feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak - közölte.


Kép: MTI/Szigetváry Zsolt


 

  • Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd
  • Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak
  • Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak
  • A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek
  • A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz
  • Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják 

Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk.


Hétfőtől lesznek hatályosak a változások

Hétfőn nulla órától lesznek hatályosak az Orbán Viktor által szerdán bejelentett változások - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán.

Kovács Zoltán hozzátette: az ellenőrzések továbbra is folytatódnak. A mostani hosszú hétvégén pedig a településvezetőknek még lehetőségük lesz arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.

A konkrét szabályokat a következő 1-2 napban közlik, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ismertet részleteket csütörtökön - tette hozzá Kovács Zoltán. Kiemelte: Budapest egésze és az agglomeráció egyes részei számítanak a járvány gócpontjának, ezért is indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat.

Kovács Zoltán szólt arról is, hogy az élet újraindításával növekedhet a fertőzöttek száma. Azt mondta: a magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa. Hangsúlyozta: ha a betegek számában, vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról-órára figyelemmel kísérik a számok és a helyzet változását - mondta.

Forrás: MTI 
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja