SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kecskeméti vonatbaleset: a nagymama vezette az autót, amelyben meghalt két kislány

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-02-17
A lányok édesanyja szerint volt anyósa tíz éve nem vezetett, nemrég szerezte vissza a jogosítványát. Az átjáróban működött a fénysorompó, az érkező vonat kettészakította a Suzukit.
Kecskeméti vonatbaleset: a nagymama vezette az autót, amelyben meghalt két kislány

Esélye sem volt a túlélésre a 8 éves Nikinek és a 11 éves Szandinak, akik nagymamájukkal indultak bevásárolni, amikor Kecskemét és Katonatelep között az autójukba rohant a Budapest és Szeged között közlekedő Intercity. Az átjáróhoz nem tartozik sorompó, a fényjelzés azonban egyértelműen pirosan villogott, amit a 62 éves nagymama feltehetően figyelmen kívül hagyott. A helyiek szerint ezt többen megtették korábban is, mivel többször előfordult, hogy a tilos jelzés ellenére nem jött szerelvény, vagy épp ellenkezőleg, a fénysorompó szabad utat jelzett, annak ellenére, hogy jött a vonat.

Az asszony a baleset során súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, két unokája azonban a helyszínen belehalt sérüléseibe.

„A jelenlegi párom látta a szörnyű baleset hírét az interneten, már akkor rossz érzésem volt. Hívtam a volt férjem, hogy minden rendben van-e, de megszólalni sem tudott, a háttérben pedig hallottam a szirénákat. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj” – idézte fel a Blikknek a vasárnap délután történteket az édesanya.

Az Intercityk ezen a szakaszon 100-120 km/órás sebességgel közlekednek, így a vonatnak esélye sem volt megállni, kettészakította a kis Suzukit.

Az édesanya nem érti, hogy a volt férje – akinél láthatáson voltak a gyerekek – miért engedte az anyja mellé ülni a lányokat, hiszen az asszony már tíz éve nem vezetett, nemrég kapta vissza a jogosítványát. A nagymama rajongott az unokáiért, volt menye azonban azt mondja, soha többé nem akarja látni őt.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: hirado.hu

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja