SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Közös testben is különálló egyéniségek: így él Abigail és Brittany, az amerikai sziámi ikerpár

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-11-20
Két fej, két láb, két kar. Két külön személyiség, külön ízlésvilág, egymás mondatait azonban gond nélkül befejezik. A 29 éves amerikai sziámi ikerpár, Abigail és Brittany a nem mindennapi helyzetük ellenére is teljes életet igyekszik élni, és úgy tűnik, ez sikerül is nekik.
Közös testben is különálló egyéniségek: így él Abigail és Brittany, az amerikai sziámi ikerpár

Abigail és Brittany Hensel 1990. március 7-én született Minnesotában. A szülők végig egy kislányra számítottak, mert az ultrahangvizsgálatok során semmi nem utalt ikrek érkezésére.

Miután a lányok világra jöttek, anyjuk rögtön sejtette, hogy valami gond lehet: fél percre elnémult az egész szülőszoba, majd hatalmas kapkodás kezdődött, és hosszú ideig nem mutatták meg neki a babákat.

Az orvosok nem sok jövőt jósoltak az ikreknek. Az ilyen típusú születés rendkívül ritka, 200 ezer terhesség közül egyből fejlődik sziámi ikerpár, de a túlnyomó többségük már a méhen belül, vagy közvetlenül a szülés után meghal. Abigail és Brittany minden aggodalomra rácáfolt, és immár 29 éve él kiegyensúlyozott, egészséges életet.
 

Egy testben két személyiség

A két lánynak összesen két feje, két keze, két lába, két gerincoszlopa, három tüdőlebenye és három veséje van. Mindkettejüknek van egy-egy gyomra, az emésztőrendszerük azonban közösen működik, ahogy a vérkeringésük is. Azt nem érzik, ha valaki hozzáér a másikhoz – például kezet fog vele – az összekapcsolódó idegrendszerüknek köszönhetően azonban csodálatos módon érzik egymás gondolatait: befejezik egymás mondatait, és anélkül írnak két kézzel e-mailt, hogy egyeztetniük kellene előtte.

Két különálló egyéniségről van szó, akik más típusú ételeket és ruhákat szeretnek, és más az érdeklődési körük is. Iskoláskorukban mindig külön feladatsort kaptak dolgozatíráskor, és ritkán értek el ugyanolyan eredményt, mivel Abby a természettudományokban, Britty inkább a humán tárgyakban volt jó.

Amikor megszülettek, volt egy harmadik karjuk is, de azt műtéti úton eltávolították. Ahogy nőttek, megtanulták összehangolni a mozdulataikat, így könnyedén sportoltak és zongoráztak is, mint a többi gyerek.

Abigail és Brittany


Egy fizetést kapnak

Az ikrek mindig nagyon szerették a gyerekeket, ezért tanítónőként helyezkedtek el egy általános iskolában. Értelemszerűen közös osztályuk van, ahol Abby a reál, Britty a humán tárgyakat tanítja. Ketten egy fizetést kapnak, ami ellen nincs is kifogásuk, hiszen, mint mondják, egy ember munkáját végzik el, bár néha, különösen dolgozatjavításkor azért akadnak nézeteltéréseik.

Egyéb esetekben sem egyértelmű, egy vagy két személyként kell-e őket számon tartani. Repülőn egy jeggyel utazhatnak, moziban azonban két nézőnek számítanak. Az orvosaik egyetértenek abban, hogy képesek lennének gyereket kihordani, a jogi vonatkozása azonban kérdéses lenne egy ilyen dolognak: mivel közös a méhük, nehéz lenne eldönteni, melyikük az anya.


Örökre együtt

A család elutasított mindenfajta olyan vizsgálatot a lányokon, amely veszélybe sodorná az egészségüket, szétválasztásról pedig hallani sem akartak soha. Két, ilyen mértékig összenőtt szervezetet csak úgy lehetne szétszedni, hogy az minimum az egyik, de talán mindkét lány halálával is járna.

Ők maguk sem szeretnének már külön életet. Gyerekkorukban sokat veszekedtek, de mára megtanultak együttműködni. Utaznak, sportolnak, dolgoznak, barátaik vannak. Időről-időre felmerülnek az esküvőjükről szóló pletykák is, de ezek eddig alaptalannak bizonyultak. Édesapjuk pedig már gyerekkorukban megtanította nekik, hogy a csodálkozóknak elmagyarázzák:

„Nincs két fejünk. Mi két ember vagyunk, két külön fejjel.”

Kapcsolódó cikkeink:

Képek: Nicky Swift / youtube

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja