SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az út szélére lökte a gyereket egy szombathelyi asszony, hogy ne gázolja el az autó

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-28
A nő és a rábízott kisgyermek szabályosan keltek át a zebrán, amikor egy autó megállíthatatlanul közelített feléjük. Az asszony, hogy mentse a gyermeket, az út szélére lökte őt, így a kicsi sérülés nélkül úszta meg az esetet.

Képünk illusztráció!

Eltört a karja annak a szombathelyi nőnek, akit a zebrán szabályosan áthaladva ütött el egy Mercedes. Az asszony egy rábízott, ismerős kisgyermekkel ment át az úton, amikor a baleset történt. Mivel látta, hogy a gázolást már nem tudja elkerülni, az út szélére lökte a gyermeket, így az autó csak őt ütötte el, a kicsinek nem esett bántódása – írja a 112press.hu.

„Kb. 30 kilométeres sebességgel közlekedhettem, a napellenző le volt hajtva, mert pontosan szemből sütött a lenyugvó nap. Az utat figyeltem, amikor megjelent előttem egy rózsaszínű kabát. Azonnal a fékbe tapostam, de elütöttem a hölgyet. Azonnal kiszálltunk segíteni” – nyilatkozta a férfi, és hozzátette, nagyon sajnálja az esetet. Szemtanúk is megerősítették, hogy a gépkocsi nem hajtott gyorsan.

A gyermeket végül a sérült asszonnyal együtt kórházba szállították, oda ment érte az édesanyja.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Bennian / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja