SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vidám aluljárók, színes házfalak, hogy jókedvűen induljon a reggel

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-03
Dunakeszi lakosai a hétvégén közösségi munka keretében festették ki a vasúti aluljárót, az egyik budapesti önkormányzat pedig 100 millió forintot különített el a házfalak barátságosabbá tételére.


Közösségi élmény a lepusztult aluljáróban

Szeptemberben Vámos Robi alkotóművész hívására egész családok mentek ki a dunakeszi-gyártelepi vasútállomásra, hogy együtt dekorálják ki a szebb napokat látott aluljárót. A cél kimondottan egy közösségi élmény létrehozása volt, és az, hogy akik reggelente arra járnak, minden nap gyönyörködhessenek a saját alkotásukban.

Robi – aki egyébként a város gyermekorvosi rendelőit is hasonló stílusban dobta fel – helyenként előrajzolta a mintákat, amelyeket ki lehetett festeni, de arra biztatta a résztvevőket, hogy maguk is nyugodtan éljék ki a kreativitásukat.

Nemrég megújult a balatonfenyvesi vasútállomás aluljárója is:

 

Mesehősök a házfalon

Budapesten is egyre több helyen láthatunk hasonló kezdeményezést, még ha némileg más megvalósításban is. A VIII. kerületi Szigony utcában az egyik tízemeletes ház falát a Szaffi című rajzfilm hősei díszítik. Hamarosan több másik épület is hasonló módon szépülhet meg, mivel az önkormányzat 100 millió forintot különített el a Tűzfalfestési Pályázatra jelentkező lakóépületek számára.

Te találkoztál már hasonlóval?

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja