SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Egy új tantárgyat vezetnek be 2020-tól?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-07-31
Új tantárgyként vezethetik be a digitális kultúrát: az angolszász mintára felépülő tárgy akár már 2020-tól része lehet a Nemzeti Alaptantervnek.

A Nemzeti Alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábor, a Makerspace.hu ügyvezetője szerint néhány éven belül a magyar gyerekek oktatásának is része lehet a digitális kultúra – írja a Magyar Nemzet. Az öt éve működő Makerspace.hu elsősorban a szakképzés korszerűsítését és a pályaorientáció támogatását tűzte ki célul.

Digitális alkotóműhelyeikben (angolul a makerspace-ekben) a gyerekek valamilyen kerettörténet segítségével sajátíthatják el a lézervágó, a 3D nyomtató és egyéb eszközök használatát – úgy, hogy például közben szuperhősöknek képzelik magukat vagy egy okosvárost terveznek meg.

Az angol és magyar nyelven elérhető pedagógiai csomagot egyelőre főként magán és egyházi fenntartású intézmények rendelték meg, illetve szakköri és tábori keretek között használják, de Major Gábor reméli, hogy az új tanterv alapján az állami iskolák is használni fogják az anyagukat, mivel az pont a témába illik.

Hamarosan országszerte 60 digitális alkotóműhely jön létre uniós forrásból, és több centrum jelezte, hogy már szeptembertől elkezdik alkalmazni kísérleti jelleggel a programot. Az alkotók remélik, hogy azzal, hogy a diákok a saját tervezésű projektjeiket valósíthatják meg, olyanokat is sikerül elérniük, akiknél a hagyományos módszerek kudarcba fulladtak.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pixabay / pexels

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja