SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők

Családinet [cikkei] - 2018-09-17
Október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők

A tárca közleményében kifejtette, hogy mintegy 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol bár a településen van gáz- vagy távhőszolgáltatás, a házakban valamilyen oknál fogva mégis mással, például fával, szénnel fűtenek.

Kiemelték, az érintetteknek az igénybejelentő nyilatkozatban rögzíteniük kell a kért fűtőanyag fajtáját, amely utólag nem módosítható. A háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról az önkormányzatok gondoskodnak, és azt a téli fűtési szezonban vehetik majd át az igénylők - tették hozzá. 

A minisztérium emlékeztetett, csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem vette igénybe a téli rezsicsökkentést, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz. A Belügyminisztérium minta bejelentő lapokat juttatott el az önkormányzatokhoz az igénylések megkönnyítésére. 

A kizárólag elektromos fűtéssel rendelkező háztartások nem kérhetnek támogatást, az igénylők jogosultságát pedig a katasztrófavédelem is ellenőrizheti. 

Azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta. Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember 30-ig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a kategóriába mintegy 29 ezer háztartás tartozik, a támogatás összege 346 millió forint.

Forrás: MTI 
Indexkép: pixabayCseperke

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja