SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bevezetnek egy harmadik nemet a német személyiségi jogi szabályozásban

Családinet [cikkei] - 2018-08-15
Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány.
Bevezetnek egy harmadik nemet a német személyiségi jogi szabályozásban

A személyi állapotról szóló jogszabályt módosító javaslat - amelynek parlamenti elfogadása biztosra vehető - azt irányozza elő, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi mellett a különböző, különféle jelentésű divers kifejezés is használható legyen.

A szövetségi parlamentben (Bundestag) több mint 56 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalíció pártjai - a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - a javaslattal az alkotmánybíróság egy tavalyi döntését hajtják végre.

A reform méltóságot és pozitív önazonosságot ad mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nem tartoznak az eddig bevett nemek valamelyikéhez - nyilatkozott a kormányülés után Katarina Barley igazságügyi miniszter. 


"Egyetlen embert sem szabad hátrányosan megkülönböztetni a nemi önazonossága miatt"

- hangsúlyozta az SPD-s politikus az ARD országos köztelevízió beszámolója szerint

Az alkotmánybíróság tavaly novemberben egy interszexuális - sem nőként, sem férfiként meg nem határozható - ember ügyében döntött, aki az anyakönyvi hivatalnál kérelmezte, hogy anyakönyvi kivonatában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes/többféle vagy a többféle kifejezéssel. A hivatal elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét. 

Az alkotmánybíróság szerint a nemnek ez a "negatív" meghatározása nem megfelelő, lehetővé kell tenni, hogy mindenki "pozitív" módon bejegyeztethesse nemét. Kiemelték: nem igazolható mások érdekeivel, hogy a hatályos személyiségi jogi szabályozásban nincs lehetőség "egy harmadik nem pozitív bejegyzésére", hiszen senkit sem akadályozna alkotmányos jogainak gyakorlásában, ha lenne ilyen lehetőség.
Továbbá egy újabb nem bejegyeztetésének lehetősége "önmagában nem kényszerít senkit arra, hogy ehhez a nemhez sorolja magát" - hangsúlyozta a német alkotmánybíróság.

A testület indoklásában elsősorban arra hivatkozott, hogy az általános személyiségi jog védi a nemi identitást is, amely "rendszerint a személyiség meghatározó aspektusa".
A besorolás valamely nem tagjai közé kiemelkedő jelentőségű az egyén önazonosságában, "jellemzően kulcsfontosságú a személy önfelfogásában és abban is, hogy miként érzékeli környezete" - áll az indoklásban, amely szerint "védendő azon személyek nemi identitása is, akik nem sorolhatók sem a női, sem a férfi nemhez".    

A nemi identitás személyiségi jogi elismerésének megtagadása veszélyezteti a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog gyakorlását. A hatályos szabályozás a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmával is ellentétes - állapították meg.

A többi között hozzátették: az alaptörvény nem rendelkezik arról, hogy csak két kategóriát tartalmazó szabályozást szabad érvényesíteni a személyi állapot nemre vonatkozó előírásaiban, és nem akadályozza a női és a férfi mellett egy további nemi identitás személyiségi jogi elismerését.

Forrás: MTI 
Kép: OpenClipart-Vectors / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja