SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Integrált játszóteret avattak Szegeden

Családinet [cikkei] - 2018-05-28
Fogyatékkal élő és ép gyerekek által együtt használható integrált játszóteret avattak pénteken Szegeden, a GEMMA fejlesztő iskola udvarán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az átadón azt hangsúlyozta, hogy a családok éve minden magyar családról szól, legyenek bármilyen helyzetben, éljenek a határokon innen vagy túl.

Novák Katalin az esemény után telefonon az MTI-nek elmondta: a GEMMA-iskolában súlyos fizikai és szellemi fogyatékossággal élő gyerekeket nevelnek, akiknek a leghétköznapibb dolgokkal, például az evéssel, ivással is meg kell küzdeniük. 
A játszótéren azonban ezek a gyerekek is önfeledt pillanatokat élhetnek át egészséges társaikkal együtt, hiszen a játszóteret bárki látogathatja az iskola nyitvatartási idejében - emelte ki az államtitkár.

Szeged első integrált játszótere igazi közösségi összefogással valósult meg, hiszen létrejöttéért - a városvezetés támogatása nélkül - helyi vállalatok, cégek és magánszemélyek fogtak össze, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye is támogatta - közölte Novák Katalin.
Ezzel kapcsolatban örömtelinek nevezte, hogy az országban egyre többen vannak, akik a saját mindennapi megélhetésük gondján túl képesek másokért is felelősséget vállalni, másokra is gondolni.



Ettől az évtől a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 éven át ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnak.
 
A GEMMA-iskolát a Szivárvány Autizmus Egyesület 2010-ben szülők és szakemberek összefogásával alapította meg, hogy hiánypótló szolgáltatást nyújtson a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek oktatása és szociális nappali ellátása terén.

Forrás: MTI
Indexkép: Facebook

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja