SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Veszélyes játszóterek: törött játékok, pengék, üvegszilánkok

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-04-24
A játszótér eredeti rendeltetése szerint arra való, hogy már az egészen kicsik is szabadon, veszélytelen környezetben tudjanak szaladgálni, ügyességüket fejleszteni. Néha azonban gondatlanságból vagy szándékos gonoszságból eredően ezek a játékok akár életveszélyessé is válhatnak.

A mai harmincasoknak még élénk emlékeik lehetnek a nyolcvanas-kilencvenes évek játszótéri állapotairól: perem nélkül betoncsúszdák, életveszély határát súroló mászókák, a libikókázás vége pedig mindig az volt, hogy aki később szállt le, az elharapta a nyelvét.

A mai játszótereknek már elvileg szigorú szabályoknak kell megfelelniük, ám a használók felelőtlenségéből vagy éppen szándékos rosszindulatából fakadóan még mindig számtalan veszélyt rejthetnek magukban. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül álljon egy lista, mire kell odafigyelned, ha azt szeretnéd, hogy a játszóterezés felhőtlen élmény legyen gyereknek és szülőnek egyaránt.
 

Pengék a játékokon

Néhány éve kezdett terjedni a közösségi oldalakon a játszótéri eszközökre szerelt pengék képe. Ez a gonoszságnak már egy olyan szintje, amelyre nehéz mit mondani. Bár nem sűrűn fordul elő az ilyen, mégis érdemes egy pillantást vetni a mászókára vagy a fogódzkodós játékokra, mielőtt felengeded rá a gyereket.


 

Üvegszilánkok

Sötétedés után a be nem zárt játszótereket gyakran használják a fiatalok egy kis buli előtti "alapozásra", és ilyenkor előkerülnek a boros- és sörösüvegek is, amelyeket az esetek nagy részében sajnos a padon hagynak, vagy akár össze is törnek belőlük néhányat. Az üvegszilánkokkal teleszórt játszótér súlyos veszélyeket rejt magában a mindent megvizsgáló kicsik számára, különösen akkor, ha a jó időt kihasználva mezítláb szaladgálnak. Sajnos olyan is történt már, hogy vicces kedvű fiatalok a csúszdát tömték tele üvegszilánkokkal, súlyos sérüléseket okozva ezzel a játszani vágyó kisgyerekeknek. Igyekezzetek ezért inkább olyan játszótérre járni, amelyet sötétedés után zárnak és őriznek, ha pedig ez nem megoldható, légy nagyon körültekintő, hol engeded mezítláb járni a gyermekedet.
 

Törött játékok

A nem rendeltetésszerű használat és a karbantartás hiánya folytán sok játék repedezik meg vagy törik el, súlyos baleseteket okozva. Ne menjetek olyan helyre, ahol korhad a fa, foszlik a kötél vagy nem bizalomgerjesztő a hinta állapota!
 

Korosztálynak nem megfelelő játékok

Szerencsére egyre több helyen ismerik fel, hogy óvodáskoron túl is szükségük van a gyerekeknek és a kamaszoknak egy helyre, ahol nyugodtan játszhatnak, így sok játszótéren alakítanak ki területet a kicsit idősebbek számára. A szülőknek észben kell azonban tartani, hogy ezek a játékok nem a totyogók számára készültek, és biztosítani, hogy nem másszanak fel rájuk.

Ugyanez vonatkozik a kamaszokra is: nekik sem ajánlatos (több okból sem) a babahintába ülni vagy olyan játékokkal játszani, amelyeket a náluk kisebb, könnyebb gyerekekre terveztek. Amellett, hogy rendkívül udvariatlan dolog elfoglalni egy 14 évesnek a hintát a kisgyerekek elől, ha többen rákapaszkodnak, még a játékban - és végső soron saját magukban - is kárt tehetnek.

Minden játékszert az a korosztály használjon, amelynek szánták!
 

Szemét, állatürülék

Hiába tilos dohányozni és állatot vinni a játszóterekre, néhány hely sajnos a mai napig tele van állatürülékkel, cigarettacsikkel - hogy a játszóterezés után hátrahagyott chipses zacskókról, üdítős dobozokról, csokipapírról ne is beszéljünk. Ezek ellen viszonylag könnyen lehetne tenni, ha mindenki kulturált módon viselkedne, azt azonban már jóval nehezebb megoldani, hogy a macskák ne piszkítsák össze éjszaka a homokozót, ami szintén fertőzések forrása lehet. Túlaggódni a dolgot nem kell, de ha tudjuk, hogy valahol felütötte a fejét a probléma, azt a helyet inkább kerüljük el, s láthatóan szemetes, kutyapiszkos helyekre se járjunk.

Indexkép: pixabayapriljlamb

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja