SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csatlakozzunk a Team Mikihez! - Így segíthetsz egy beteg kisfiún

Családinet [cikkei] - 2018-04-05
Kettős gyógyulás a sport által: a ritka betegséggel küzdő kisfiú sorstársát támogatja.

A 12 éves Katona Miklós Patrik maga is hosszú ideje küzd egy ritka betegséggel, ami minden nap szembesíti őt azzal, hogy bár korábban mozgékony kisfiú volt, testi lehetőségei egyre inkább beszűkülnek. 2016-ban Nádudvari Péter gyógypedagógus, zeneterapeuta jótékonysági futásainak köszönhetően jelentős összeg gyűlt össze Miki kezeléseire. Péter ugyanis ultrafutó, és hosszútávfutásainak kilométereit örökbe lehetett fogadni. Miki úgy döntött, hogy bár ő is még a gyógyulás útján jár, egy szintén súlyos beteg társán szeretne segíteni: a neuroblastomás István Máté felépülését szeretné támogatni.

Katona Miklós Patrik és Nádudvari Péter

Ebben segítségére van egykori tanára, Nádudvari Péter, akivel 2018-ban két versenyen indulnak el, és összesen 216 km-t tesznek meg együtt egy futókocsi segítségével annak érdekében, hogy az örökbe adott kilométerek bevételéből Miki sorstársa, Máté felépülését tudják támogatni.

Lackó, Máté és Miki

A Team Miki versenyei Mátéért:

  • Április 22. Balatonfüred - Generali Runner's World Run - maratoni táv (végig együtt, dupla kilométerek): 84 km megvásárolható kilométer
  • Szeptember 15. Balatonfüred - Balatonman Füred középtávú triatlon - 1,9 km úszás - 88 km kerékpár és 21 km futás (a futás része együtt, dupla kilométerek): 132 megvásárolható kilométer

Összesen: 216 km megvásárolható kilométer

A kilométerek ára 2000 forint. Az adománygyűjtés célösszege 2000*216= 432.000 forint.

- Ha velem egy futókocsi segítségével "fut", értelmet nyer, amit csinál, nem érzi céltalannak az életét, és ezekkel a közösen teljesített versenyekkel ebben az állapotában is teljesítheti azt a vágyát, hogy ő is segítsen másokon. Ez a gyönyörű ebben az egészben - mondja Mikiről Péter, aki a Team Miki - Duplán gyógyító kilométerek oldalon is beszámol közös vállalkozásukról.

Máté betegségéről és eddigi sorsáról a Tegyjot.hu oldalon lehet bővebben olvasni, illetve már most lehet támogatni a kisfiút és családját. Áprilistól pedig Miki és Péter közös futásainak kilométereit örökbe fogadva is adományozhatunk pénzt, s elsősorban a szeretetről szóló döntésünket Máténak.

Máté

Kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon a Team Mikihez, segítse lehetőségeihez mérten Máté gyógyulását, és vigye hírét a példaértékű összefogásnak.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja