SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Emelik az anyatejért kapott anyagi juttatást

Családinet [cikkei] - 2016-07-28
Másfélszeresére emelik a leadott anyatej áráért kapott juttatást - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.

Novák Katalin elmondta, az eddigi 1800 forint helyett 2700 forintot fognak kapni az anyatej literjéért azok az édesanyák, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet.

Az anyatejes táplálás világnapja (augusztus 1.) alkalmából tartott sajtótájékoztatón az államtitkár azt mondta, a cél, hogy minél több gyermek kapjon anyatejet féléves koráig.

Az anyatej nemcsak a csecsemő táplálásában rendkívül fontos, de a szoptatás megerősíti az anya és gyermeke közötti fizikai és lelki kötődést - mondta.

Novák Katalin hozzátette: Magyarország az OECD országok közül élen jár a négy-hathónapos csecsemők anyatejes táplálásában, az anyatejért kapott összeg emelésével azonban tovább szeretnék növelni az anyatejjel táplált csecsemők arányát.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2002 óta nem emelkedett a leadott anyatej literjéért kapott összeg, és a tendencia az volt, hogy egyre kevesebben adják le felesleges tejüket az gyűjtőállomásokon.

Az államtitkár kiemelte, ma csak minden második gyermek kapja meg azt a lehetőséget, hogy féléves koráig anyatejet kapjon, és ezen az arányon javítani kell.

A leadott anyatej árának változását valószínűleg még a nyáron miniszteri rendeletben rögzítik.

A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelem, ugyanakkor ingyenes a rászorulók számára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatejes táplálás (a szoptatás) világnapjává.


2016. augusztus 24.


Csak ősztől nőhet az anyatej ára
 

Csak az ősztől nőhet az anyatej leadási ára - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatásra hivatkozva.

A lap felidézte, hogy Novák Katalin család-és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár júliusban jelentette be a leadott anyatejért járó juttatás másfélszeresére (2700 forintra) való növelését.

A Miniszterelnökség a lap érdeklődésére közölte: bár Magyarország az OECD-országok közül élen jár a négy-hat hónapos csecsemők anyatejes táplálásában, így is csak minden második gyermek kap anyatejet.

A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelem, a rászorulók számára pedig ingyenes.

Forrás: MTI
Fotó: Stefan Malmesjö/flickr

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja