Eltűnt egy gyermek a Tiszában Szolnoknál
Családinet [cikkei] - 2016-06-01
Eltűnt egy fiú kedden délután a Tiszában Szolnoknál, a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők és az Életjel mentőcsoport tagjai jelenleg is keresik - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Vadász Gabriella elmondta: a rendőrségre délután négy órakor érkezett bejelentés, hogy eltűnt a Tiszában egy fiú. Hozzátette, az eset a várostól délre, az ószandai tanyáknál történt.
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje az MTI-nek elmondta: folyamatosan biztosítják a keresést.
Forrás: MTI
Fotó: István Berta/flickr
LEGOLVASOTTABB
Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?
Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.
Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van
Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.
Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét
Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.
Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok
A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?
Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?
Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.












betöltés...