SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Nyolc év után került elő egy eltűnt tinédzser

Családinet [cikkei] - 2023-07-05
Élve találtak rá egy még kamaszként, nyolc évvel ezelőtt, kutyasétáltatás közben eltűnt houstoni férfira a texasi nagyvárosban, állapota miatt azonban egyelőre nem derült ki, hol és mivel töltötte az elmúlt éveket - írta kedden a The Guardian című brit lap hírportálja.

/Kiemelt képünk illusztráció/

Egyelőre nem tud kommunikálni

A houstoni rendőrség tájékoztatása szerint a Rudolph Farias nevű férfira még csütörtök este találtak rá a rendőrök és a tűzoltóság, miután bejelentést kaptak egy houstoni templom előtt a földön fekvő eszméletlen emberről. A jelenleg 25 éves férfit kórházba szállították, állapota azonban egyelőre nem tette lehetővé, hogy kikérdezzék, és kiderüljön, hol volt eddig.

Farias édesanyjának elmondása szerint fia jelenleg nem képes kommunikálni.


Kutyasétáltatás közben tűnt el 8 éve

Farias 17 éves volt, amikor 2015. március 6-án bejelentették az eltűnését, miután sétálni vitte két kutyáját a család északkelet-houstoni otthonának közelében. A houstoni rendőrség és egy civil kutató- és mentőcsapat is kereste, de nem találták meg. A kutyák később előkerültek.  

A civil mentők akkori beszámolója szerint Farias depresszióban és szorongásban szenvedett, eltűnésekor pedig feltehetően zavarodott lehetett, mert nem szedte a gyógyszereit. Emellett asztmás volt, és jobb lábára enyhén sántított.

A rendőrség közlése szerint Farias családja 2018 szeptemberében bejelentést tett arról, hogy egyik rokonuk háza mögött látni vélték a fiút, a helyszínre érkező rendőrök azonban nem találták ott, és csütörtöki felbukkanásáig eltűnt személyként tartották nyilván.

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja