SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Létay Dóra újra egyedül

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-12
A színésznő nemrég szakított kedvesével Kukorelly Endre íróval.

Létay Dórára mostanában rájár a rúd: egyrészt megszűnik a munkája a Jóban Rosszban című szappanoperában, karakterét, Pongrácz doktornőt ugyanis kiírják a sorozatból. Másrészt létaypárjával, a nála csaknem húsz évvel idősebb Kukorelly Endre íróval. Kapcsolatukat jó egy éve vállalték fel a nyilvánosság előtt. Életmódjuk totálisan különbözik egymástól: míg a színésznő a sorozatból él, illetve abból, hogy a bulvársajtó ír róla, addig az író szeret elvonulni a nyilvánosságtól, már csak azért is, mert az ő munkája ezt követeli meg. Szakításuk okáról nem nyilatkozott egyikük sem.

Létay Dóra korábban fiatalabb férfiakkal járt, először Balanyi Szilárddal, a Quimby zenekar billentyűsével, majd Szanitter Dáviddal, akivel a sorozatban játszott együtt. Ez utóbbi kapcsolata gyakorlatilag a média nyilvánossága előtt zajlott, ezért kapcsolatát Kukorelly Endrével már nem teregette ki a nyilvánosságnak. Igaz megjelentek néhány rendezvényen együtt, de ennél többet nem árult el az újságíróknak.


Kukorelly Endre a magyar kortárs irodalom terén jelentős személyiség: Déry Tibor-díjat kapott, illetve a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét is kiérdemelte. Ezenkívül ő a Szépírók Társaságának az elnöke is.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja