SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

60 éves a legendás gitáros!

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-12
Mark Knopfler 1949. augusztus 12-én született a skóciai Glasgowban. Az édesapja révén magyar gyökerekkel is rendelkező zenész a Dire Straits zenekar frontembereként vált híressé.

Igaz a zenekar feloszlott, de ő szólóban folytatja tovább a megkezdett utat.

Még kamaszkorában szeretett bele a gitározásba, de ekkor derült ki az is, hogy tehetsége van az íráshoz is. Később a zenekarban is ő írta a szövegeket. Apropó, zenekar. Számos markhírességhez hasonlóan iskolai zenekarban kezdte a pályafutását, miközben újságírónak tanult. Egyetemi tanulmányait Leedsben végezte, ahol megismerkedett egy Steve Philips nevű blueszenésszel, akivel időnként fel-felléptek együtt.

Az egyetem elvégzése után Londonba költözött, akárcsak később a bátyja, a szintén zenész David. Mark ekkoriban helyi kocsmákban lépett fel Café Racers nevű zenekarával, amely később a Dire Straits nevet vette fel. A csapat Mark és David Knopfler gitárosokból, John Illsley basszusgitárosból és Pick Withers dobosból állt. Az énekesi posztot is Mark töltötte be, továbbá ő írta a dalokat is. Zenéjüket a londoni BBC Radio egyik munkatársa annyira megkedvelte, hogy többször is lejátszotta őket. Innentől kezdve egyenes volt az útjuk a sikerig, mert a rádióban hallott dalok után több lemezkiadó is szerződést ajánlott fel nekik.


Első albumuk 1979-ben jelent Dire Straits címen, melyről a Sultans of Swing című dal meglepően sikeres lett. David egy évvel később kilépett a zenekarból, hogy szólókarrierbe kezdjen. A helyére újabb gitárost kellett keresni, továbbá a csapathoz egy billentyűs is csatlakozott. Igazi legendává akkor vált a zenekar, amikor megjelentette legsikeresebb albumát, a Brothers in Armsot. A címadó dalon kívül még a Wlak of Life és a Money for Nothing című dalok lettek világslágerek, ezeket a mai napig játsszák a rádiók világszerte. A lemezbemutató turné során nálunk is felléptek a Budapest Sportcsarnokban. 1988-ban megalakított egy újabb zenekart, a blues-country stílusú Notting Hillbilliest, amellyel kizárólag az Egyesült Királyságban léptek fel. Eközben a Dire Straits is létezett 1995-ig. Mark Knopfler eközben filmzenéket is írt 1983-tól kezdve.

1996-ban jelent meg első szólóalbuma, a Golden Heart, amelytől kezdve zenéjét erős skót-ír hatások jellemezték. A filmzenei albumokkal együtt összesen 15 szólólemezt adott ki 1983-tól 2007-ig. 2006-ban koncert DVD-je jelent meg, amelyen Emmylou Harrissel dolgozott együtt.


 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja