Az ideális helyzet

Magyarázzuk el türelmesen partnerünknek, hogy miért nem akarjuk tovább folytatni. Ha pertnerünk okos, és persze ha nem vakítják el az érzelmei, például a féltékenység vagy a sértettség, megérti, és ha szeret, nyilván el is enged. Ez eddig egyszerű lenne, de mi van, ha magunk sem tudjuk, mi az oka elhatározásunknak? Persze az is jó magyarázat, ha az érzelem megszűnésére hivatkozunk. Ahogy a szerelem ok nékül szövődik, úgy ok nélkül szét is bomlik. De gyakrabban okkal.

Például: olyan kicsinyes természetünk van, hogy nem tudunk fölülemelkedni azon, ha a párunk megbánt, megsért és megaláz többször ugyan azon a módon. Ez bizony elhalványítja az érzelmeket... Vagy: az is lehet a bajunk, hogy társunk szertetét csak elméletileg bírjuk, a gyakorlatban ránk se hederít. Vagy egyszerűen mindig ingerült, satöbbi. Tegyük föl, megígéri, hogy megváltozik. Lehet, hogy már sokszor megígérte. De gondoljunk bele, hogy ha valóban megváltozna, akkor kellene még? Vagy már úgy el vagyunk csigázva, hogy kár a gőzért? Vagy: mert mellette a rosszabbik énünk kerül előtérbe? Kihozza belőlünk a hisztis, agresszív énünket? Ezek nyomós okok a szakításra, és ha esetleg partnerünk nem is tudja megérteni mindjárt, tartsuk szem előtt a saját érdekünket.

Ha bizonytalanok vagyunk...

Nehezebb ügy, ha magunk is ingadozunk. Eszünkkel és szívünk mélyén tudjuk, hogy a kapcsolat már kimerült, de valamilyen okból mégsem tudjuk kirakni a férfi szűrét. Talán sajnáljuk? Valószínüleg ha mi megszerettük valamikor, más is megszereti. Vagy mi magunk félünk attól, hogy nem találunk még ilyet se? Ez egyrészt nem valószínű, másrészt ha egy darabig egyedül leszünk, akkor sem történik semmi tragédia. Legalább foglalkozhatunk egy kicsit magunkkal. Vagy szilárd az elhatározásunk, csak a gyakorlatban valahogy mégis mindig visszafogadjuk.

Ilyenkor járjunk túl a saját eszünkön is. Nyilván ismerjük elhagyni vágyott partnerünk leggyengébb pontját. Mikor haragszik meg ránk annyira, hogy elhagy. Ha megbántjuk a hiúságát? Ha méltánytalanul viselkedünk vele? Ha elkezdünk gyerekről álmodozni? Vagy ellenkezőleg: ha kijelentjük, hogy utáljuk a gyerekeket? Csak néhány egyszerű variáció, mindenkinek megvan a saját gyenge pontja. Ha aztán a szakítás elszenvedőivé váltunk, akkor már nem kell mást tenni, csak föllélegezni.

forrás: www.harmonet.hu