SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Bujtor Istvánt nem tudják felébreszteni

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-10
A veszprémi Petőfi Sándor Színház igazgatója egy hete lett rosszul, a hasát fájlalta, majd bélpanaszokkal a veszprémi kórházba került. Ezután fertőzés lépett fel nála és a keringése is összeomlott. Újra kellett éleszteni, azóta mesterséges kómában van.

Rosszulléte előtt a színész-rendező egy kéthetes léböjtkúrát tartott, amelynek következtében belének egy része elhalhatott, ezáltal kerülhetett fertőzés a vérkeringésébe, ami a bajt okozta. A művészt a Bakonyban érte a rosszullét egy barátjánál. Állapota jelenleg is válságos, az orvosok próbálják felébreszteni, de eddig sikertelenül. Bujtor István családja nem szeretne részletesebben nyilatkozni a művész állapotáról, mindezt az orvosok is tiszteletben tartották.

Bujtor Istvánt sokan úgy ismerik, mint a magyar Bud Spencert, egyrészt mert ő volt a magyar hangja a legendás pofozógépnek, másrészt külsőleg is hasonlított rá. Az olasz színész legismertebb szerepe Piedone a zsaru volt, amelynek elkészítették a magyar változatát is, ahol a főhőst Ötvös Csöpinek keresztelték. A magyar nyomozó szerepét természetesen Bujtor alakította, aki társával Kardos doktorral mindenféle bűnügyeket derített fel. A Csöpi-filmek műfaja a Spencer filmekhez hasonlóan akció-vígjáték, az első film Pogány Madonna címen jelent meg 1980-ban. Bujtort innentől kezdve végig ezzel a szereppel azonosítják, innen ismerik a legtöbben.

Sokan még azt is tudják, hogy Latinovits Zoltán, Frenreisz Károly és Ő testvérek. Eredetileg Ő is Frenreisz néven született, amit még színészi pályája kezdetén változtatott meg Bujtorra. Eredetileg közgazdasági egyetemet végzett, de egy év múlva már a Győri Kisfaludy Színház társulatában játszik. Ezután dolgozottt a József Attila Színházban, majd a Pécsi Nemzeti Színházban, végül a Vígszínházban. 1989-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja kilenc évig, 2008-tól pedig a veszprémi Petőfi Sándor Színház igazgatója.

A színházi szerepek mellett filmes pályafutása is kiemelkedő: az említett Ötvös Csöpi-filmek mellett többek között játszott a Sándor Mátyás, a Dunai hajós, illetve a Kőszívű embere fiai című filmekben is. Választott hazája a Balaton, ahol ha tehette rengeteget tartózkodott vitorlás hajóján, amellyel versenyeken is elindult.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja