SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egybekeltek

Családinet [cikkei] - 2009-08-04
Tommyboy és Anett a Bazilikában tartotta mennyegzőjét, ahova tetemes, 130 fős vendégsereg kísérte el a jegyespárt. A limuzin a vőlegénnyel begurult a Bazilika elé, amikor is sajnálatos esemény zavarta meg az esküvőt.

Valaki telefonon fenyegette meg az ifjú párt, miszerint bombát rejtett el. A tűzszerészek azonnal a helyszínre vonultak, kiűrítették a Bazilikát és tűzetesen átvizsgálták a helyszínt. Ez idő alatt a vőlegény a Bazilika mögött parkolt le családjával, várva a rendőrség munkájának befejeztét, míg a mennyasszony, aki azidáig az Andrássy úton, egy hintóban várta indulását koszorúslányaival, biztonsági okokból egy meg nem nevezett utcába irányították át a szervezők. Közel három óra csúszás után végül 19 órakor megkondultak a Bazilika harangjai, hogy jelezze: itt bizony két szív talált egymásra. A mai hagyományoknak megfelelően galambröptetést követően indult el a násznép a lakodalom helyszínére.

eskuvoTommyboy és Anett a magyar törvények szerint végül vasárnap kelt egybe,  egy vidéki kastélyszállóban. Amikor a helyszín kiválasztásra került, nem is gondolták volna, hogy a legnagyobb biztonságban , egy a várostól távol eső, csendes birtokon lesznek, a legszűkebb családi körben.



"Mindenki tudja, hogy mindkettőnknek nagy családja van. Ezért egy esküvő megszervezése nem egyszerű feladatat úgy, hogy mindenki igénye, kérése kifogástalan módon legyen teljesítve. Anett a Bazilikában, Én szabadtéri, amerikai típusú esküvőre vágytam. Így esett a választás erre a csodálatos fenyőharaszti kastélyszállóra, mely egyben nászutunk helyszíne is. A polgári szertartásra csak a szűk családi kör volt hivatalos. A biztonságra törekedtünk, mégis meghagytuk azokat a számunkra fontos dolgokat, amelyek a külsőségekben visszaköszönnek. Így a dekoráció a lagzi színvilágot tartotta meg." - nyilatkozta Tommyboy.

Soltész-Nánai Judit jól ismeri a helyszínt, így szinte a dekorációt is egyedül álmodta meg. Annyit kérdezett a fiataloktól, milyen virágot szeretnek. Tomi kedvenc virága a vörös rózsa, Anetté az orchidea, így ebből készült a boldogságkapu és az anyakönyvezetői dekor is. Magánemberként figyeltem a pénteki eseményeket és nagyon elszomorít, hogy ma Magyarországon élnek ilyen emberek, akik számára egy ifjú pár legszebb napja sem tabu. Anett próbálta palástolni érzelmeit, hiszen a polgári esketésre készült. Végül azonban kifakadt: szégyen, hogy léteznek olyn irigy, aljas gazemberek, akik erre képesek. Aki ezt tette, annak üzenem: nem sikerült a terve. Boldog vagyok, akkor is ez lett életem legszebb napja.

A polgári esketés nyugalmasan, meghatóan vette kezdetét és ugyanígy ért véget. Az ifjú pár a család gratuláció után átvette lakosztályát a kastélyban, ahol ajándékul pezsgő és virágözön várta őket a hitvesi ágyon. Oda már a kamerák nem követték őket.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja