SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szenzációs sikere volt a Bébi Kurír babakocsis futásnak

Családinet [cikkei] - 2009-07-07
Június 13-án ünnepelték az új köntösbe öltöztetett Bébi Kurír újság nyári számának megjelenését.

apukaEz alkalomból a szervezők szerették volna felhívni a figyelmet az otthonlévő anyukák (és apukák) mozgásának fontosságára, ezért egy babakocsis futóversenyt is rendeztek.

A futás után színvonalas műsorral szórakoztatták az egybegyűlteket a Dunakeszi Buyway-ben, a Kenguru Babaáruházbababakocsisn.  Az "ügy" fontosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy ismert
édesanyák é
s édesapák is tiszteletüket tették az eseményen. Janza Kata, Erdélyi Mónika, Varga Izabella, Nox Tlanyokomi és felesége, Mikola Péter, Dina, valamint Szandi is ott álltak a rajtnál, utóbbi három gyermekes édesanya a hangjával is emelte a rendezvény fényét.


Műsorvezetőként Pintácsi Vikit láthattuk, aki természetesen énekelt is a témában, mint gyakorló három gyermekes édesanya, abszolut topon volt.

Aki eddig nem hallott volna a Bébi Kurír újságról, most jól megnézhette magának és egy igényes, informatív, hiánypótló "mamazin"-t ismerhettek meg benne.

Fotók: Szabó Kálmán és Skrabák Szabolcs

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja