SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jön a nyúl!

Hidegh Sándor [cikkei] - 2009-03-31
Egy kis húsvéti szokás és hagyományidézés: locsolás, nyúlvárás, tojásfestés.

A kereszténység legnagyobb ünnepe, a Húsvét és miután már az első századokban azon vitatkoztak, hogy mit, mikor és miért, végső soron a mérvadó a niceai zsinat (iu. 325) által hozott határozat, miszerint húsvét mindig azon a vasárnapon tartassék, amely a tavaszi nap-éj egyenlőség (azonos hosszúságú nappal – éjszaka) utáni holdtöltére következik. Ha pedig a zsidók pászka ünnepe is erre az időpontra esnék, akkor a rá következő vasárnapon legyen.
Így húsvét mindig márc. 22-e és április 25-e közé esik. A húsvét idejének minden évre való pontos kiszámítása azért fontos, mert ehhez viszonyítják az egész év mozgó ünnepeit.

húsvétA húsvéti szokások egy része még a pogány és a zsidó kultúrákból ered. pl. a bárány, melyet a zsidók Egyiptomból való kiköltözésük alkalmából ettek; vagy a kalács, a tojás, a sonka, a tűzszentelés, a házkiseprés, mind régi kultúrákból lettek átmentve, s a keresztény liturgiába beépülő hagyományokká váltak.
Míg régen a Húsvét hetes ünnep volt, 1771-től XIV. Kelemen pápa Mária Terézia országaira kötelezően két napban határozta meg.
A húsvéti nyúl a gyerekfolklór része és a kicsik hisznek benne, mert a nyúl titokban ajándékot hoz nekik.
Franciaországban és Belgiumban a harangok pottyantják ki a húsvéti tojást.
Mint annyi mást, így ezt is - állítólag - a XVI. sz. Németországából örököltük. Magyarországon kívül még az USA-ban készítenek nyúlfészket.
Ugyanakkor Ausztráliában és Új - Zélandon a behurcolt kimondottan kártevőnek nyilvánított nyulat nem igen tudták a helybéli gyerekek között az ott honos bilby-val (erszényes rágcsáló) helyettesíteni.

Suttyó legénykorom egyik legkedvesebb emlékei közé tartozik az a húsvéti locsolás, amikor a meglovasított tűzoltó fecskendővel locsoltuk a lányokat a helybéliek hangos ovációja közepette.
Ilyenkor lehetett felvenni, vidéken a ládafiából a féltve őrzött népviseletet és ország - világnak megmutatni a szebbnél szebb sokszor százéves hímzett ruhákat. Sajnos ez a szép szokás is - a rohanó élet miatt - egyre inkább a feledésbe merül.

Tehát akárhogy is nézzük, közeleg a Húsvét. Itt az ideje, hogy a régi szép, népi hagyományokat felelevenítve magunk essünk neki az ajándékkészítésnek. Ne feledjük, hogy sohasem az ajándék értéke a fontos, hanem a szív, amivel adják!
Ebben nagyon ügyesek a hölgyek. Sok közülük tojásfestés, patkolás, hímzés népművész mestere Előkerül a fiókból a nagymama süteményes könyve a jobbnál jobb receptekkel. Erre az időre lesz jó a szakszerűen bepácolt, kellő ideig a lében forgatott, majd a megfelelő hideg füstön készült sonka, oldalas stb.

Ha már az ajándékozásnál tartunk, soha ne vegyünk élő állatot! Helyette meg lehet próbálni mindenféle csoki, plüss, beszélő ugráló és ki tudja még miféle húsvéti ajándékok között környezet-tanulmányt végezni a boltokban.
 

Indexkép: alphababy / 123RF Stock fotó

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja