SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lekvárok a nyár közepén

Fürst Melinda [cikkei] - 2008-07-11
Június, júliusban bővelkedhetünk a dinnye, barack, és apró magvas gyümölcsökben a piacon, és a kertben.
Íme néhány érdekes recept vállalkozó kedvűeknek, hogy megőrizzünk valamit a nyár ízeiből, télen csak elő kell varázsolnunk a kamrából.

 

Dinnyelekvár vaníliával

Hozzávalók:
3 félliteres üveghez
1 kg sárgadinnye, 1 citrom
60 dkg zselésítő cukor, 1 vaníliarúd

A dinnyét felkockázzuk, tálba tesszük és megszórjuk a cukorral, jól átkeverjük, biztonságos helyre tesszük. Másnap, amikor jól összeért, hozzáadjuk a kikapart vaníliarudat, és a citrom felét. Időnként kevergetve, közepes lángon melegítjük, forrás után még 45 percig főzzük, ekkor már gyakran kevergetve, hogy ne  kapja oda.
Ha kellően sűrű, kivesszük a rudat, üvegekbe merjük, és betakarva dunsztoljuk, amíg kihűl.


Őszibaracklekvár gyömbérrel

Hozzávalók:
6 félliteres üveghez
2 kg őszibarackhús, 1 citrom leve
1,6 kg befőző cukor, 1 kávéskanál őrölt gyömbér

Az őszibarackokat felkockázzuk, lábasba tesszük, és megszórjuk a cukorral, citromlével. Egy óra állás után főzhetjük, mérsékelt lángon, keverve, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Ekkor hozzáadjuk a gyömbért  is.
A forrástól kezdve 30-35 percig főzzük, amíg sűrűsödni nem kezd. A habját leszedjük a tetejéről, és üvegekbe töltve,  betakarva dunsztoljuk egy éjszakára.


 

Erdei gyümölcsös lekvár

Hozzávalók:
3 negyedliteres üveghez
25 dkg málna, 25 dkg áfonya vagy ribizli, 25 dkg szamóca
55 dg zselésítő cukor, 1 citrom, 2 evőkanál konyak

A cukrot és citromlevet lábosban kis lángon melegítjük, amíg karamellizálódik, majd beletesszük a gyümölcsöket, és 25 percig  főzzük.
Hozzáöntjük a konyakot, elkeverjük. Üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd megfordítjuk, így hagyjuk kihűlni.


 

Meggylekvár  (vagy cseresznye)

Hozzávalók:
6 félliteres üveghez
2,5 kg meggy (kimagozva mérve)
1 kg cukor, 2 csomag zselésítő befőző szer
2 kávéskanál fahéj
1 citrom leve vagy 1 csomag citromsav


A meggyet összeturmixoljuk, összekeverjük a zselésítővel, felforraljuk. A cukorba belekeverjük a fahéjat és a citromsavat,  majd hozzáadjuk a forró meggyhez. 5-7 percig forraljuk még, majd üvegekbe töltjük, lezárjuk, majd megfordítjuk és így  hagyjuk kihűlni.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja