SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Csirkemell kókuszos párizsibundában, tejszínes trópusi mártással

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-04-22
Engedjétek meg, hogy egy újabb, saját találmányommal gazdagítsalak benneteket. Ez a könnyen elkészíthető és egyszerű étel, simán megállja a helyét a különlegességek közt is. Főként, ha a mindennapok megszokott ételeire gondolunk.

Hozzávalók négy személyre:

A húshoz:

  • 1 szép darab csirkemell filé,
  • 1-2 evőkanál kókuszreszelék,
  • 2 egész tojás,
  • 2 evőkanál liszt,
  • pici víz,
  • só, delikát, kevés cukor,
  • olaj a sütéshez.

A mártáshoz:

  • 2 dl főző tejszín,
  • 1 evőkanál cukor,
  • só,
  • 3 evőkanál liszt,
  • 1 trópusi gyümölcs konzerv,
  • olaj.

Az elkészítése igen egyszerű, gyors és a legcsekélyebb főző tudással rendelkezők számára sem okozhat gondot.

A csirkemellet alaposan mossuk meg, majd széles késsel, vékony szeletekre vágjuk fel. Ezt úgy a legkönnyebb elkövetnünk, hogy a tenyerünket a húsra tesszük és alatta óvatosan, vízszintesen szeleteljük. Ezután mindkét oldalukat sózzuk meg és hagyjuk kicsit állni, míg elkészül a bundája.

Mivel ez hamar meglesz, érdemes feltenni az olajat melegedni, mert forró olajban kell aranybarnára sütnünk a húsokat.

A bundához, sűrű palacsintatészta félét készítünk. Két tojást összekeverünk két evőkanál liszttel, megsózzuk, teszünk bele egy csipet delikátot és egy csipet cukrot, majd beleteszünk 1-2 evőkanál kókuszreszeléket. Végül, ha szükséges felengedjük kevés vízzel, hogy megkapjuk a sűrű tészta állagot. Most,- ahogyan a párizsi bundában általában szükséges- nem fontos előtte lisztbe forgatni a húsokat. Elegendő, ha egyből a tésztába mártjuk és utána süthetjük is.

A mártás elkészítése is gyorsabban megy, mint leírni ezt a receptet :) A 3 evőkanál lisztet keverjük el, annyi olajjal, hogy sűrű rántást kapjunk belőle. Közepes lángon pirítsuk meg, majd vegyük le a tűzről és öntsük rá a konzerv összes levét. Óvatosan kavarjuk el kézi habverővel. Ezután tegyük hozzá a 2 dl tejszínt és apró körkörös mozdulatokkal, csomómentesre kavarjuk. Sózzuk, cukrozzuk ízlés szerint, majd öntsük bele a gyümölcsöket is. Tegyük vissza a tűzre és folyamatos keverés mellett, rottyantsuk össze. Ízesíthetjük még fahéjjal is, hogy még különlegesebb legyen.

Köretnek egyszerű sós rizst készítsünk mellé, vagy különlegesebb citromosat. Én a citromos változatot ajánlom hozzá, mert az íze jobban illik a mártáshoz.

Megjegyzés: A képen a virág csak díszítés, nem ehető.

2011 áprilisi pályázatra beküldött recept.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja