SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fokhagyma krémleves cipóban - recept

Családinet [cikkei] - 2014-12-17
A Mi kerüljön az asztalra karácsonykor? című cikkünk receptje.

Hozzávalók:

  • 4 cipó
  • 3 fej fokhagyma
  • só, bors
  • 200 ml főzőtejszín
  • 1 liter húsleves alaplé
  • só, bors
  • olívaolaj

1. A cipókat kivájjuk, és berakjuk őket néhány percre a sütőbe, hogy kérget kapjanak, és ne ázzanak át hamar. Úgy vágjuk be őket, hogy egy kis tetőt alakítsunk ki, ez lesz majd a fedele a cipónknak. Olvaszthatunk rá sajtot is, így megehetjük a leveshez.

2. A fokhagymát pucoljuk meg, és tegyük robotgépre, aprítsuk finomra. Ha nincs robotgépünk, akkor fokhagymanyomón törjük át őket.

3. Egy fazékba tegyünk némi olívaolajat, és öntsük bele a fokhagymát, amit dinszteljünk meg egy kicsit. Majd öntsük fel az alaplével, és főzzük kb. 15 percig. Sózzuk, borsozzuk.

4. Adjuk hozzá a tejszínt, majd turmixgéppel tegyük még simábbá az állagát. Amint újra felforrt, le is kapcsolhatjuk. Tálaljuk ki a cipókba, díszítésként petrezselyemmel is megszórhatjuk.


Kép: flickr.com 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja