SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gumi nélkül olcsóbb - avagy a spenótos gumicukor esete a papírgurigával

Török Monika [cikkei] - 2005-05-22
Félre az ehető dolgokkal! (Ideértve a ceruzát, a radírt és kefét is.) Tesztünkben annak jártunk utána, mi az a megfoghatatlan csoda, ami a gumicukrokban úgy elbűvöli a 12 év alatti korosztályt. Mert az nem kétséges senki előtt, hogy a gumicukor diadalútja töretlen, közel száz éve tart és sajnos még nem látni a végét. Gonosz gyanúnk, hogy ezen édesség is a fogorvosok nemzetközi egyesületének támogatásával terjed jobban még a hamburgernél is - útját kieső protézisekkel és odvasodó fogakkal díszítve, nagy megelégedésére az idézett szakembereknek.

Hosszas tipródás után négy terméket szemeltünk ki, kizárólag a szín és pillantnyi elmeállapotunk (nem jellemző érték) alapján.

A Haribo (gyártó: Haribo Hungária Kft., Nemesvámos, Szeder u. 5.) két termékkel is felhívta magára értő figyelmünket: a Happy Cola és a Goldenbare elnevezésű darabjait vettük górcső alá.  Mellé két, a piacon egyáltalán nem ismeretlen fogrohasztó cég termékét vizsgáltuk: a Fundy (címük, elérhetőségük a csomagoláson nincs feltüntetve) Gummy Bears beszédes nevű, és a  New Bon Pari nevű terméket a Candytól (forgalmazza a Nestlé Hungária,  Budapest, Ybl Miklós tér 8.).

Tartalomhoz a forma

A Goldbaren és a Gummy Bears értelemszerűen mackó formájú termékei esztétikailag tökélyre törekszenek - már az alapanyag nyújtotta lehetőségeken belül. A Fundy mackója egy vadászat után kissé megtört, enyhén jobb oldalára billenő állatot ábrázol, meglehetős életszerűséggel, már ami a fej, a test és a végtagok meglétét illeti, míg a Goldbaren termék embrionális állapotában megörökített medveifjat formáz, közvetlenül spontán vetélés után, hanyatt fekvő állapotban (ez utóbbi megállapításunkat a termék színe - vérpiros - is alátámasztani látszik).

A Bonpari új vizekre evezett, amely vizekben nyüzsögnek a cápák: a zacskóból megfoghatatlan állagú, kétféle neonszínben pompázú vízi állat idolja került elő, míg a Happy Cola még messzebb ment a művészi szintű önkifejezésben: a termék egy félig üres - avagy félig teli, ez nyilván szemlélet és beállítódottság kérdése - kólásüveget formáz, alján megdöbbentően életszerű kólaszínben, felül megdöbbentően életszerű semmilyen színben pompázva. Úgy gondoljuk, a fiatalabb korosztály biológiai és anatómiai ismereteit az első három termék a legmesszebbmenőkig elmélyíti, már ami az állatvilágban előforduló formagazdagság illusztrálását illeti.

Formához a tartalom

Abban mind a négy termék gyártója megegyezik, hogy a gumicukorról, ha már muszáj bármit is elárulni, semmiképp ne adjanak olyan információkat, amely egy hétköznapi ember, pláne a fő felhasználó, egy gyerek számára értelmezhető volna, sőt, a nulla információs blokkot még úgy is helyezték el kivétel nélkül a csomagolóanyagon, hogy a körülbelül 2 pontos betűk (v.ö.: egy igen kicsi apróhirdetés szövege négy pontos betűvel szedett) az átlátszó zacskón nagyítóval se legyenek olvashatóak. Lássuk be, jobban is járunk így. Egy cukor nem napilap, hogy olvasgassa az ember (bár mindkettőt jól meg kell rágni).

Nos, bármilyen meglepő, egy gumicukor  glükózszirup, cukor, kocsonyásító adalék zselatin, szőlőcukor, víz, savanyítószer - citromsav -, karamellizált cukorszirup, aromák, növényi zsír, tapadás elleni méhviasz (E-901), carnauba-viasz (E-903) felhasználásával készül (Happy Cola), illetve más termék esetén még meg lehet bolondítani csipetnyi gyümölcskivonattal (Goldbaren), színezékkel (E- 104,110,124, 129, 131) és keményítőszörppel (na, AZ meg mi?!) a Fundy-éknál, avagy éppenséggel C-vitaminnal (Bon Pari)

Az a bizonyos plusz

Az ételek és az italok színét nem a természet, hanem a színezékek adják. Nélkülük a kóla nem lenne barna, a szőlőlé nem lenne kék, az almalé nem lenne zöld. A löncshúsok, kolbászok és burgerek alluravöröst (E 129) kármint, és karamelleket tartalmaznak - akárcsak a Fundy terméke.

A savanyúságot szabályozó anyagok például a kólának nemcsak a kellemes-savanykás ízét adják, hanem tartósítják is. Némelyikük ráadásul mint szilárdító és kelesztőszer funkcionál. Felhasználják pékáruknál, húskészítményeknél, kenősajtoknál, fagylaltnál és koffeintartalmú üdítőitaloknál. Az ide tartozó foszforsav és sói a legvitatottabb adalékok közé tartoznak. Az ugyan még nem bizonyított, hogy a gyerekeknél hiperaktvitást váltanak ki, az azonban igen, hogy a foszfátok befolyásolják a szervezet kálcium-anyagcseréjét. A túl sok foszfor csontritkulást idézhet elő.

A Goldbaren, miközben csomagolásán nagy betűkkel feltünteti, hogy terméke színezékmentes, az összetevők között természetesen szerepelnek gyümölcskivonatok - gyerekek, figyelem! -, köztük például a SPENÓT, mint gyümölcs - és azt már nem kérdezi senki, hogy a koncentrátumban vajon van-e színezék (ne kössünk fogadásokat).

Ragadás-próba

Bár egyetlen másodpercig nem volt kétséges, hogy a gumicukrok, bármely gyártótól származzanak is, tökéletesen megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak is, amelyek valaha születtek a pillanatragasztókkal kapcsolatban, az eredmény maga mégis több, mint megrázó volt. Legifjabb gyermekünk, aki még egyáltalán hajlandó volt a gumicukor közelébe menni a maga három esztendejével, fél percnyi rágódás után kiválóan odakötött a vécépapírgurigához (jobb kéz), illetve a monitorhoz (bal kéz), miközben a száját már nem tudta kinyitni, de a résen keskeny csíkban folyt ki a meghatározhatatlan színű és állagú lé.

A további kíséreltezéstől azonban már ő is elzárkózott.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja