SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A hálószoba kialakítása

Kókai Kata [cikkei] - 2006-02-27
A hálószoba kétségtelenül a lakás egyik legfontosabb területe. Ebben a szobában pihenjük ki a nap fáradalmait, s ez az egyik legintimebb helység a lakásban.

A Feng shui elvei szerint a legfontosabb a rend és harmónia. A hálószobában kiemelkedően fontos, hogy a térrendezési alapelveknek megfelelően járjunk el, amikor a szobát berendezzük. Az ajtó, az ablak, a textíliák, az ágy elrendezése, a hálószoba bútorai, s a színek egyaránt fontos szerepet kapnak. A legjobb ha hálószobánkat sikereink irányában helyezzük el (KUA szám alapján meghatározható, pl. 6-os KUA szám esetén a lakás nyugati része a legmegfelelőbb).

Az ágy

Az ágy a pihenést segítő legfontosabb bútordarab. Minél tömörebb és stabilabb, annál nagyobb biztonságérzetet ad, így a pihenést is segíti. Elhelyezését tekintve nem kerülhet ablak alá, mert az erős fény zavarhat az alvásban. Az sem célszerű, ha ajtóval szembe kerül. A legjobb, ha a bejárati ajtótól balra, vagy jobbra lévő falon helyezkedik el.

Nem szabad, hogy az ágy felett szabadon hagyott gerendák legyenek. Ezek akadályozzák a pihenést, így célszerű egy szép anyaggal eltakarni őket. Legalább ilyen fontos, hogy lábunk ne nézzen a mosdó felé.

A hálószoba

Nem szabad tükröt elhelyezni a hálószobában, mert megzavarja az ott alvókat. A túl sok jang szintén hátráltatja a pihenést. Érdemes a falak színének megválasztására is ügyelni. Ezt két szempont alapján is kiválaszthatjuk:

- Saját kedvező elemünk alapján; KUA számunknak megfelelően az elemünkhöz tartozó színt hangsúlyozzuk. Pl. 6-os, vagyis fém elemhez a fehér szín kedvező.
- A szoba elhelyezkedése alapján; ha a szoba északon van, a kék szín kedvező, ha keleten, a zöld. Ha tűz területre esik a szoba, ne hangsúlyozzunk túlzottan ezt az elemet, mert a sok jang energia megzavarja az alvást.

Az ágyneműk kiválasztásánál is fontos szerepet kap a szín. A sötétebb színek kedvezőbbek, mint a világosak. Érdemes egyszínű ágyneműt választani, hiszen egyes minták kedvezőtlenek lehetnek, főleg a modern, absztrakt alakzatok.

Érdemes innen minden, az alvást zavaró tárgyat kiiktatni, rádiót, TV-t és hifitornyot egyaránt. Az elektroszmogot gerjesztő tárgyak nem kedveznek a pihenésnek. A hálószoba az egyik legfontosabb helység, így ezen a területen uralkodjon nyugalom és harmónia, legyen az a helység, mely csak a nyugodt pihenésre szolgál.

A tükrök

A tükör pontosan olyan, mint a kristály, vagy éppen a kaktusz. Jó helyen használva szerencsét hozhat és megóvhat, rossz helyen alkalmazva azonban ellenkező hatása van. A hálószobában elhelyezett tükrök nagy balszerencsét hozhatnak, nem egyszer ez a felelős azért, ha valamelyik fél félrelép. Ha a tükröt nem tudjuk eltávolítani, akkor legalább az alvás idejére takarjuk le egy kendővel. Tükörnek tekinthetjük a tükrös ajtajú szekrényeket is.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja