SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A Furaföld-i csudalények

- 2011-08-25
Mester Györgyi meséje.

Akkoriban, amikor ez a történet megesett, még minden országban király uralkodott, akik sok-sok fiúgyermeket nemzettek, hogy biztosítva legyen az utódlás. A Csengettyűfalvával szomszédos királyságban azonban az öreg uralkodónak csupán egy lánya született, aki ráadásul igen furcsa teremtés volt.

Kiskorától kezdve, csakis a vadaskertjében érezte jól magát, kedvenc állatai között. Még a barátait is aszerint válogatta, hogy ki kedveli az állatokat, ki nem, és csak azokat szerette igazán, akik valamilyen különleges, általa még nem ismert élőlénnyel tudták meglepni, megajándékozni.

A tizennyolcadik életévét betöltve eladósorba került, azonban nem vette komolyan egyik kérőjét sem, továbbra is csak a vadaskertje volt számára a fontos, és egyik udvarlója sem tudott a kegyeibe férkőzni.

Apja hamarosan megelégelte, hogy egy szem utódja nem akar férjhez menni, s ő hiába vár unokára. Országszerte közhírré tétette hát, hogy annak adja a leánya kezét, s vele a trónt, aki a különc gyermeket megörvendezteti valami rendkívüli ajándékkal, amitől maga is kezes „báránnyá” válik, s hajlandó lesz végre férjhez menni.

Tódultak a királyi udvarba a különféle rendű és rangú fiatalemberek, akik sokféle élőlényt hoztak magukkal. Sárkányon kívül - mivel az már akkor is kihalófélben volt, s emiatt védettnek számított - mindenféle fajta síró, bőgő, mekegő, visító, szaladó, csúszó-mászó állat özönlötte el a várudvart, azonban gazdáik egyike se felelt meg a királylánynak.

A vetélkedésnek hírét vette egy távoli falu legfurfangosabb legénye is, és, hogy célját elérje,  sajátos tréfát eszelt ki.

Az erdőn befogott egy medvebocsot, aztán zsenge fűvel elcsalta őzmama mellől az egyik  gidáját, végül kiment a tóra, és fogott egy nagy, kövér potykát.

A mackóra libatollból szárnyakat ragasztott, a kis gida patái alá görgőt fabrikált, a potyka hasa aljához pedig piciny létrát erősített.

Az így kifigurázott állatokat szekérre rakta, ponyva alá rejtette, majd a király színe elé járult velük. Kérte, szerény származása ellenére, adjanak neki is lehetőséget, hadd próbálkozzon a királylány kedvében járni. A király csak legyintett, hogy nosza rajta, de nem nagyon bízott a sikerben.

A furfangos legényt a hercegkisasszony elé bocsátották, aki rögtön megkérdezte, hová valósi. A legény megmondta, hogy ő bizony Furaföldről jött.



Szó szót követett, majd a legény nagy tisztelettel sétálni hívta a királylányt a közeli árnyas erdőbe, mondván, szeretné neki átadni az ajándékait, de mivel a magával hozott állatokat nem akarta a természetes környezetükből kiszakítani, ezért a séta során mutatja meg azokat a királylánynak.

Ahogy egyre beljebb hatoltak a rengetegbe, a lombok csendjét egyszer csak panaszos brummogás törte meg. Hallva ezt a legény, megszólalt: bocsáss meg hercegkisasszony, de az első ajándékom még szinte fióka, most tanul repülni, ott látom az egyik ágon fennakadva, alighanem a segítségemre szorul. Azzal felmászott a fára, és az alacsony faágról óvatosan lebillentette a medvebocsot, amely ragasztott szárnyaival való kevés kacsázás után sértetlenül, éppen előttük pottyant a földre.

A királylány eltátotta a száját a nagy csudálkozástól, s csak ennyit mondott: ejha, ilyet még sohasem láttam!

Tovább mentek. Ekkor a fiú hirtelen odébb rántotta a királylányt, mondván, hallja, erre közeledik a második ajándéka, egy kis gida, de félő, hogy olyan gyorsan vágtat el előttük, még feldönti őket.

A királylány látva a görgőin szélsebesen száguldó őzikét, csak meregette a szemét, s meglepetésének is hangot adott: ilyen csodalény még az én vadaskertemben sem terem!

Ahogy folytatták a sétát, egy helyen kétségbeesett pacskolás zaja ütötte meg a fülüket. Hamarosan elértek a zaj forrásához, egy tükörvizű kis tóhoz. A kerek tavacska partján, a víz szélén ott tátogott, csapkodott a harmadik ajándék, a kövér potyka, melynek hasa alá a legény  apró létrát erősített. Ó szegény, biztosan azért küszködik - mondta a legény -, mert nem tud a vízbe egyedül visszamászni. Hadd segítsek rajta. A kis létrán gyorsan visszacsúsztatta a halat a vízbe.

A királylány látván a furfangot, s megértvén az egyébként neki igen tetsző, jó kiállású legény szándékát, elkezdett hangosan kacagni. Nahát, milyen különleges állataitok vannak nektek ott Furaföldön! - mondta mosolyogva. Elfogadom az ajándékaidat, hagyd itt nekem ezeket a csudalényeket.

És - tette hozzá, mintegy mellékesen - maradj te is, ha akarsz, gondozzuk őket ezentúl együtt.

Az igenlő bólintásra nyakába borult a furfangos legénynek, megcsókolta, s kéz a kézben vonultak a király elé, hogy a frigyükre áldását kérjék.

A medvebocs persze azóta már „elrepült”, a gida is felnőtt és „tovagurult”, sőt a potyka is más vizeken „mászik”, de a furfangos legény és a szeszélyes királylány azóta is együtt élnek, s földöntúli boldogságban, harmóniában töltik békés hétköznapjaikat.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja