SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szóló szőlő, csengő barack…

- 2011-10-14
Mester Györgyi meséje.

szoloNem csak a szegény ember gyereke, de a király lánya is megbetegedhet. Így esett, hogy egyszer a bergengóciai király lánya is beteg lett. Szörnyű búskomorságba esett, s sorra elutasította a kérőit is. Az udvar tudós orvosai megállapították, csak „szóló szőlőből és csengő barackból” álló gyümölcskúra segíthet rajta.

Mivel senki nem tudta, hogy ezek hol teremhetnek, közhírré tették, várják a vállalkozó szellemű jelentkezőket, és gazdagon megjutalmazzák azt, aki ilyen gyümölcsöket szerez, vagy ezek lelőhelyére elvezeti a király embereit.

Megindult a próbát tevők áradata. Hoztak is az udvarba tonnaszám, nem csak szőlőt és barackot, hanem mindenfajta egzotikus gyümölcsöt a jóakaratú alattvalók, de a királylány csak nem akart meggyógyulni.

Egy nap patyolattiszta, ám szegényes öltözetű fiatalember kopogtatott a palota kapuján. Nem a jutalom szédítette el, de hallott a bánatos királylányról, és mivel megsajnálta, segíteni akart rajta.

Amikor az uralkodó elé bocsátották, azt kérte, kaphasson egy darabkát a kastély mögött elterülő, gazdagon termő földből, és a királylány minden nap sétáljon le hozzá a kertbe. Amint megkapta a földdarabot, szerszámokat is kért. A királylány jelenlétében ásott egy gödröt, majd a tarisznyájából előhúzott egy levéltelen, ágas-bogas botocskát. A királylány érdeklődve figyelte a mozdulatait. A legény beleállította a gödörbe a fácskát, majd kérte a királylányt, hogy segítsen körbedöngölni körülötte a földet, ki ne dőljön a kis csemete. Amikor ezt megtették, a legény egy másik növénykét is a földbe ültetett. Ezt már maga a királylány akarta földdel megtámasztani. Azután a legény hozott két locsolókannát, egyiket a királylány kezébe adta, s megmutatta, hogyan kell a friss ültetést meglocsolni. A következő napokban hol locsolták az ágacskát meg a tőkét, hol a gyomokat tépdesték ki mellőlük. Egyszer a fácskát metszették, máskor a tőke zöld indáit kacsolták. A két kis növény napról napra magasabb, szebb és erősebb lett.

Telt-múlt az idő. A kis növényeken előbb zöld rügyecskék jelentek meg, melyekből virágokbarackfa bontakoztak ki, végül apró gömböcskék fejlődtek ki rajtuk. Ezek a nap csókjától egyre pirosabbak, a langyos esőtől egyre duzzadtabbak lettek. Ahogy nőttek, növekedtek a termések, úgy lett a királylány is napról-napra jobb kedvű, és egészségesebb.


És akkor eljött a várva-várt, nagy nap. A legény odavezette a fácskához és a zöld tőkéhez a királylányt, és azt mondta neki: megdolgoztál érte, szedd le a munkád gyümölcsét.

A király lánya eddig csak aranytálon látott különböző hazai és külországi gyümölcsöket, így aztán azt sem tudta, mit termett az általa gondozott kis fa, és a tőke. Amint azonban kezébe vett egy szőlőfürtöt, azonnal felkiáltott: de gyönyörű, szinte megszólal! A fácskáról leszakított hamvas barackot megérintve se tudta szó nélkül megállni: de szép sárga vagy, mint a csengő aranytallér!

A szegény legény erre meg azt mondta, kóstold is meg királylány ezeket, mert a szóló szőlő és a csengő barack, a te munkád gyümölcsei, s édesebbek minden külhoni termésnél.

A királylány a gyümölcsöket megette, s ettől egyszeriben olyan vidámnak, erősnek és egészségesnek érezte magát, mint még soha!

Még a férjhezmenetelhez is megjött a kedve, menyegzőt is ült azon nyomban a szegény legénnyel, s azóta nem csak együtt kertészkednek, de együtt is uralkodnak.

Fotó: dickmann_hh: Pfirsichblüte 1
dreamer983: Weintrauben

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja