SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miből választhatok? Táborok fajtáinak csoportosítása, ismertetése

[cikkei] - 2004-05-31
Háromféle csoportosítás létezik, s ezek mindegyikét érdemes figyelembe venni, amikor a létező kismillió tábor közül kiválasztjuk a legmegfelelőbbet. Álljon itt rövid magyarázat mindegyik típushoz. A hozzájuk kapcsolódó konkrét ajánlatok linkjeinek megtekintéséhez kattintson a Linkajánlóra.

1. Elhelyezés módja szerint:

-          Napközbeni tábor: reggel beveszik, késő délután kiadják gyermekünket, rendszerint ebédet biztosítanak, a többi napközbeni étkezésről a szülő gondoskodik. Előnyös a ki-sebb, vagy az átlagosnál ragaszkodóbb gyermekek számára. Általában tematikus táborok, de persze mindegyik fajta tartalmaz szórakoztató, kikapcsolódást segítő programokat is.

-          Bentlakásos tábor: annak teljes időtartalmára ottlakást biztosító tábor, a legtöbb helyen teljes ellátással. Lakott településen belül ez lehet diákszálló, kollégium, sőt iskolaépület (odahozott katonai ágyakkal), azon kívül lehet faházas, sátras kempingben, üdülőben az elhelyezés. Főleg nagyobb gyermekeknek, kamaszoknak ajánlható.

-          Vándortábor: nem egy helyen telepednek meg a táborozók, hanem naponta kétnaponta új helyre költöznek. Ilyenek a vízi- a túlélő- a madarász- és egyéb természetközeli táborok nagy része. Kamaszoknak, ügyeseknek, önállóaknak, bátraknak. Gyakran sok és sokféle felszerelés beszerzését kívánják meg.

-          Külföldi táborok: nagyon nagy körültekintéssel, alaposan mérlegelve válasszuk ki. Tizenhat éves kor alatt nem szerencsés egyedül külföldre küldeni a gyermeket, még szomszédos országba sem. A külföldi táborok felbecsülhetetlen előnye a spontán nyelvtanulás és a másság megtapasztalásának lehetősége, hátrányuk a tetemes anyagi áldozat: vízum, utazás, biztosítás, felszerelések, valuta stb.

 

2. Célközönség szerint:

-          Családi tábor: az egész – általában kisebb gyermekeket nevelő – család számára megrendezett és együttes elhelyezést biztosító táborok, változatos, inkább szórakoztató programokkal. Figyelem! Már létezik nagyi–unoka tábor is!!!

-          Gyermektábor: általános iskolásoknak, esetleg középiskola első két osztályosainak szánt táborok. Általában azok a jók és hatékonyak, amelyek közel azonos korosztály számára hirdetnek meg (pl. 8-10 éveseknek).

-          Ifjúsági tábor: felső-középiskolásoknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak; főleg benntlakásos vagy vándortáborok, esetleg külföldi oktató-, építőtáborok (pl. izraeli kibucok).

 

3. Tevékenység szerint:

-          Szabad programos: célja kizárólag a kikapcsolódás, a szórakozás, strandolás, kirándulás. Esetleg egy-két vetélkedővel, bulival tarkítják. Családi táborok jellemzője.

-          Vegyes programos: pl. angol lovastábor, úszás + számítástechnika tábor.Általában az egyik profilja oktató, másik mozgásos vagy relaxációs.

-          Sport/artista táborok: sportok, cirkusztábor (!), edzőtáborok. Erős fizikai igénybevételt feltételez.

-          Kalandtáborok: túlélő-, rafting., hegymászótáborok, fiatal felnőtteknek.

-          Természetközeli/természetvédő: madarász, barlangász, búvár, hegymászó, zoo-tábor, gyakorlati, elméleti képzéssel, sok motivációs játékkal

-          Művészeti táborok: zenei, képzőművészeti, irodalmi, dráma, népművészeti profillal, gyakran egy együttes, a tábor ideje alatt elkészített előadással/kiállítással zárul

-          Életmód/hobbi: egészség, fitness, jóga, fogyókúrás, személyiség-fejlesztő, játék, tanulásmódszertan (!!!),  film-fotó, modellező, akvarista, origami és egyéb profilok.

-          Idegen nyelvi táborok belföldön vagy külföldön: ideális, ha a nyelvkönyvek lapozgatása és napi biflázás helyett egyszerűen „csak” folyamatosan kommunikálnak az adott nyelven. Még jobb, ha van egy-két anyanyelvi táborvezető is a színen.

-          Hagyományőrző/történelmi: indián, nomád, honfoglaló, tanyatábor, sőt újabban: indiai kultúra tábor!

-          Vallási felekezetek táborai: annyi a meghatározó, hogy a táborvezetők az adott felekezethez tartozó pedagógusok, a táborok napirendjébe pedig beillesztik a napi szertartásokat, meditációt. Tematikailag azonban nagyon sokfélék lehetnek. Ide tartozik a cserkésztábor is.

-          Oktató: számítástechnikai, természettudományi táborok: ha már mindenképpen taníttatni akarjuk gyermekünket a napon való lebzselés helyett, akkor is próbáljunk olyan tábort találni, ahol az oktató- és a szabadidős programok egyensúlyban vannak...

-          Építőtáborok: egyes külföldi országokban még mindig van lehetőség zsebpénzért és kultúrális programokért, valamint a nyelvtanulás lehetőségéért cserébe nyári munkát végezni. Ide tartoznak a kibucok és a volunteer-táborok is.

-          Multikultúrális táborok: szerencsére már hazánkban is létezik különböző származású és szociális háttérrel rendelkező gyermekek számára meghirdetett táborok, általában nemzetközi jelleggel, és angol vagy francia nyelven.

-          A teljesség kedvéért: bulitábor. Jellemzően főiskolás, egyetemista táborfajta, mint az EFOTT vagy a Diáksziget, no meg a felsőoktatási intézmények gólyatáborai.

 

LINKAJÁNLÓ

 

Korántsem teljes a lista, mivel a már eddig is óriásira bővült választék az előszezon megkezdtével folyamatosan gazdagodik. Érdemes folyamatosan figyelni a felsorolt honlapok, valamint művelődési intézmények választékát. Kérjük kedves Olvasóinkat, értesítsenek bennünket, amennyiben tudomást szereznek vagy tapasztalattal rendelkeznek itt nem szereplő olyan táborokról, amelyet szívesen ajánlanának mások figyelmébe.

 

Általános információ:

 

www.taborozas.lap.hu

www.bmknet.hu

www.mtsz.bme.hu

www.tvn.hu

 

Táborgyűjtemények:

 

Családi táborok

www.csili.hu

www.marczi.hu

www.zimmezum.hu

 

Szabad és vegyes programos táborok

www.nyaritabor.hu

www.zanka.hu

www.kisvakond.hu

www.gyermektabor.hu

www.kamaraerdo.hu

www.nyit.hu

www.e-misszio.hu

 

Sport/artista táborok:

www.rekreal-sport.hu

www.kenutura.hu

www.lopofa.majsainfo.hu

www.na-tura.hu

www.vizitura.hu

www.josail.hu

www.bodremka.hu

www.wingchun.hu

www.horgaszto.hu

 

Kalandtáborok

www.eurotrekking.hu

www.rafting.hu

http://www.szekundum.hu/

http://www.tabor.mastercrok.hu

http://vilmoshaz.hu

http://mahosz.hu/tanfolyamok/kaland/htm

http://extremesport-siofok/tabor.htm

 

Természetvédő táborok

www.naturpark.hu

www.szeki.hu

www.e-misszio.hu

www.achilles.hu

www.mmi.hu

http://www.jatek-mester.hu/zootabor.htm

 

Vándortáborok

www.baraka.hu

www.vilaglato.hu

www.vandortabor.hu


 

Művészeti táborok

www.zeneszklub.hu

www.hungarianjazz.hu

www.gitarmania.hu

www.tanchaz.hu

www.ecdancestors.hu

www.classictanc.hu

www.hullamter.hu

www.szonyitabor.hu

www.muvesztabor.hu

www.keramiapark.hu

www.szinhaz.hu

 

 

Idegen nyelvi táborok

www.aisb.hu

www.berlitz.hu

www.kossuth-klub.hu

www.lumiere.hu

www.insideword.hu

www.nyit.hu

www.nyaritabor.hu

 

 

Multikultúrális táborok

www.utilapu.hu

www.cisv.hu

www.campus.com

www.csi.com

www.campUSA.com


 

Vallási felekezetek táborai

www.eletszava.org

www.christianity.com

www.nordenskjold.hu

www.cserkesz.hu

http://www.inventor.hu/regnum/ifi.htm

 

Oktató- és személyiségfejlesztő táborok

www.civitas.hu

www.marczi.hu

www.tanulasmodszertan.hu

www.mandala.civilport.hu

 

Életmód/hobbi táborok

www.humandesign.hu

www.boon.hu

www.tiszafitness.hu

http://skicc.hu/etka.htm

 

Építőtáborok, önkéntes táborok, kibucok

www.campUSA.com

www.viapacis.hu

www.mid.iport.hu

www.wfp.com

www.kia.co.il

www.izrael.lap.hu

www.cionista.hu

 

Bulitáborok

www.diaksziget.hu

www.efott.hu


 

Utazással, szállással kapcsolatos információ:

 

www. szallasinfo.hu

www.diakszallas.hu

www.nagyutazas.hu

www.utazas.com

www.internetravel.hu

www.travelport.hu

www.aktivhotels.hu

www.tourist.info.hu

www.Szallas.Net.hu

 

Oyeyele Monika

 

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja