SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Rózsaszín fegyverek

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2023-11-20
A "rózsaszín lőfegyver" olyan szókapcsolat, ami megtestesít mindent, amit az önellentmondásról elképzelni tudok. Az az amerikai fegyverbolt, amelyik kifejezetten gyerekek számára forgalmaz puskákat, címkeként a "gyerek, fegyver, lány, rózsaszín, ajándék" és a "Karácsony" szavakat tartotta helyénvalónak megjelölni a tartalomhoz.
A My First Rifle fantázianevű Crickett fegyver mellett a karácsonyi választékban találhatunk fegyveres plüssállatokat is, és olyan gyerekekről szóló tanmeséket, akik felnőtt felügyelet nélkül is vadásznak és zsákmányolnak...

Az amerikai fegyveripar terjeszkedési láza az elmúlt években életkori szintet lépett. Ma már különféle játékfegyvereket forgalmaznak kifejezetten az 5-12 éves korosztály számára, hiszen a gyerekeket a jövőbeli fegyvervásárlók potenciális csoportjának tartják. Jó idejében megalapozni a vásárlási szokásokat.

Amerika igencsak komolyan veszi azt az állampolgári jogot, hogy polgárai az otthonukban fegyvert tarthassanak, olyannyira, hogy ma már több az Amerikában eladott fegyverek száma, mint maguk az amerikaiak. A fegyverek értékesítését a gyerekek csoportjának bevonásával tudják fokozni. Legyen bármennyire ördögi is a praktika, mindent a profitért.
 


 

A „Start Them Young” című amerikai jelentés számos olyan lőfegyverre figyelt fel a fegyverpiacon, melyet kifejezetten gyerekeknek szántak, ezek közül az egyik a Keystone Sporting Arms által gyártott Crickett puska, mely kapható rózsaszínben is, vagyis kifejezetten lányos apák figyelmét szándékozik felkelteni.

A mellé csatolt reklámszöveg mintegy délutáni közös lövészetet ajánl apa és lánya számára, mint minőségi időt.

A Keystone kínálatában egyébként találkozhatunk Davey Crickett-tel is, aki egy fegyverrel pózoló rajzolt rovar, vagyis példakép választáskor igencsak előkelő helyet szánhatunk neki a gyermekünk számára.

A fegyveripar pokoli kísértést próbál megfogalmazni a gyermekek számára, amikor a valódi lövésre képes fegyvereket úgy írja le, mint valami taktikai játék és szórakozás egyvelegét, és olyan hasznos időtöltésről ír, mely során fegyverbiztonságot és lövési ismereteket tanulhatnak.

A jelentés azonban azt állítja, hogy ez a fegyverkínálás valójában toborzás abba a csoportba, amelynek tagjai felnőttként majd fegyvermegszállottak lesznek és a versengés légkörének szítói, melynek talaján konfliktusok és háborúk teremnek.

Nem elhanyagolható szempont, hogy a lőfegyver iránt fogékony gyerekekből rövid időn belül szavazók lesznek, akik továbbra is életben tartják az amerikai álmot, melynek komoly összetevője az önvédelemre és a fegyvertartásra való jog.

Az Everytown for Gun Safety csoport szerint 2015-ben nagyjából 282 ember halt meg véletlenül 18 éven aluli személy lőfegyverétől, és ez a szám évről évre nő. A gyerekek számára tervezett fegyverek könnyebbek, egylövetűek, ám mégis képesek halálos sérülések előidézésére.

Az említett Crickett puska például 2013 áprilisában egy kétéves kislány életét oltotta ki úgy, hogy a szürke fegyver az ötéves bátyja kezében volt. A fegyvert a kisfiú születésnapi ajándékként kapta. A helyi halottkém azt mondta az újságíróknak, hogy ez a baleset csak az egyik a több száz közül, amellyel dolga volt.

A gyermekek fegyverhez fűződő kapcsolatának (ez is rettenetesen hangzik) másik fontos pillanata, amikor nem a gyermek lő meg valakit véletlenül, hanem őt lövik meg, mert a játékfegyver messziről valóságosnak látszik.

2014-ben az amerikai rendőrség Cleveland-ben egy 12 éves fiút lőtt le, mert felszólításra sem dobta el a fegyverét. A puskáról később bebizonyosodott, hogy lövésre alkalmatlan játékfegyver volt.

A Keystone Sporting Arms egyébként az általuk „gyereksaroknak” nevezett áruházi részlegen szigorú feliratot rakott ki: „három éven aluli gyerekek számára nem való”. Köszönjük.

Indexkép: Haus of Guns / Youtube

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja