Kisgyerekkel a mindennapi életünk átalakul, már ritkábban találkozunk azokkal a barátainkkal, akikkel évekig a világot tudtuk együtt megváltani. Megvannak ők is, de már másról szól a hétköznapunk. A feladatok megváltoznak, és magukkal ragadnak. Teljes kezdőként, és civilnek érezve magunkat, érkezünk első alkalommal a játszótérre. Toljuk a babakocsit, hálóban a homokozójátékokat, meg az uzsonnát és a  fogantyúra akasztva a kisrobogót. Egy újdon, eddig ismeretlen világba érkezünk.

A játszótér kicsiben szinte leképezi a teljes társadalmat. Írott és íratlan szabályai vannak, konfliktusok és érdekellentétek színtere. Időnként nekünk is újra kell értelmezni az élet szabályait, hisz a kicsik számára még nem világos sem az udvariasság, sem a békés egymás mellett élés, vagy az agresszió kerülésének szabálya. Ezeket nekünk kell képviselni, miközben egy kicsit mi is tanuljuk.

A játszótéri létezés beépítése a napi rutinba nem minden szülő számára könnyű. Sok nő utálja a játszóteret, és kényszerközösségnek éli meg a játszótéri felnőtt kapcsolatokat. Különösen a mai járványhelyzetben, ahol nehéz a helyzethez illő játszótéri szabályozást kialakítani. Van, aki azt is merényletnek fogja fel, hogy egy másik gyerek közelít az övéhez, más pedig engedi a közös homokozást. Van olyan szülő, aki nem is szereti minden nap ugyanarra a játszótérre vinni a gyermekét, mert nem akar a többi kismamával kapcsolatot kialakítani, elhatárolódik a játszótéri versenytől, mely általában kialakul a gyermekek különböző teljesítményei kapcsán.

Pedig a játszótér működhet, és sok esetben működik is közösségként. Talán épp emiatt van, hogy sok kertes házas szülő is játszótérre jár a gyerekével: a közösségi viselkedést tanulják itt a kicsik. Nem csak a jó levegő, meg a hinta kell a kicsiknek, hanem a többi gyerek is. Az életünk sava-borsa: a kapcsolataink.

A játszótéri barátságok a felnőttek között néha csak ezen az életszakaszon ívelnek át, amolyan „játszótéri barátságok”. A még otthon lévő kismamák élete sajátságos létezés, részben szabadság, részben egy nagyon megfeszített, fegyelmezett munka. Az otthon maradó és a dolgozó szülő napi ritmusa teljesen más, mindennapjaik fókuszában más értékek jelennek meg, és a kismama estenként nehezen tud értő közönséget találni dolgozó párjában a játszótéri mikrovilág kalandjaihoz. A nő, aki minden nap másik játszóteret keres a gyerekkel, nehezen élheti meg ennek az életszakaszasznak az örömét. Együtt vidámabb lehet.

A játszótéren hasonló élethelyzetben lévő szülők vannak, hasonló életkorú gyerekekkel. Ez könnyen közel hozhatja a szülőket is. Minden nap órákat töltnek együtt a hintákat lökve, és homoksütiket kóstolgatva. Szövődnek időleges, de komoly barátságok is a játszótéren, melyek akár életünk végéig megmaradhatnak, és a játszótéri kalandok folytatódhatnak ősszel a lakásban. Tanulhatunk egymástól, és van kivel megbeszélni az új élethelyzet kihívásait. Nyár végén előttünk állnak a hosszú hideg hónapok is, amikor egymás látogatása lehet az egyetlen mulatság.

A játszótéri közös délutánok jó esélyek lehetnekt barátságot kötni. És ez nem csak a gyerekekre igaz. Mi dönthetünk arról, hogy adunk-e erre lehetőséget, vagy sótlanul elvonulunk a gyerekkel, és várjuk, hogy a lurkó végre elérje az óvodást kort.

Indexkép: depositphotos