SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Magában beszél a gyermeked? Ezért ne aggódj miatta!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-29
Amikor a lányom kicsi volt rengeteget beszélt önmagában, hangosan. Nem csak akkor, amikor társaságban volt, hanem állandóan. Nekem természetes volt, hiszen mindig így viselkedett. Voltak azonban olyan szülők, akik furcsán néztek ránk.

Nem éreztem, hogy bármi probléma lenne a gyermekkel, mert minden esetben megállta a helyét, szépen fejlődött. Később, amikor az iskolát elkezdte, akkor sem mutatkozott semmi jele annak, hogy káros lett volna az önmagában való beszélgetés. Nemrég hallottam egy tanulmányról, ami ezzel a témával foglalkozott. Teljesen visszaigazolta, amit édesanyaként éreztem.

Ezért nem baj, ha a gyermeked önmagában beszél!

Adam Winsler, a George Manson Egyetem pszichológus professzora készítette az említett tanulmányt a témában, melynek címe „Hagyjam őket beszélni?”.

A professzor leírta, hogy teljesen természetes, ha a kisgyerekek beszélgetnek önmagukban a napjuk során. Szerinte ezt a szokást nem kell furcsának vagy elítélendőnek tekinteni. Sőt! A pszichológus felhívja a szülők figyelmét arra, hogy mennyi előnnyel járhat, ha csendben megfigyelik, hogy a gyermekük hogyan és miről beszél, amikor önmagában csacsog. Nagyszerű lehetőség ugyanis, hogy szülőként jobban megismerjük a gyermekünket, betekintést nyerhessünk a saját kis világában. Nem csak olyan dolgokról beszélnek ilyenkor a gyerekek, amiket éppen csinálnak, hanem sokszor a saját élményeiket, félelmeiket és nap során történt eseményeket is kibeszélik. Ez gyakran történhet úgy, hogy a plüssállatkáknak mesélnek, vagy éppen eljátszanak velük egy szituációt. Az is gyakori, hogy úgy csinálnak, mintha telefonálnának. Ezekből a helyzetekből tökéletesen kirajzolódik, ha az óvodai csoportban valamilyen konfliktus van, vagy olyan esemény történt, ami őt megérintette. Tapasztalataim alapján szépen visszaadják a gyerekek a pedagógusok reakcióit, illetve a társakkal való veszekedések, félreértések részleteit.

Adam Winsler szerint nem kell aggódni amiatt, ha a gyermek önmagában beszél. Az említett tanulmányban kifejti, hogy a gyerekek 78%-a vagy ugyanúgy, vagy jobban teljesített, ha közben beszélt magában, mintha csendben maradt volna, és úgy végzi el a feladatot.

A pszichológus szerint bár ez a fajta viselkedés gyakori és teljesen természetes a 2-5 éves korosztályban, azért érdemes odafigyelni arra, hogy idővel csökken-e a gyakorisága. Tanulmányában kitért arra, hogy a viselkedés zavaros gyerekek esetében gyakoribb az önmagukban történő beszélgetés, viszont semmiképpen nem szabadna elnyomni ezt a fajta kommunikációt. Úgy véli, hogy ha a gyermek nyugodtan, felszabadultan beszélhet önmagában, akkor az fejleszti a társas kommunikációs képességét. Szerinte így sajátítja el a nyelvet és biztosítani kell számára ezt az átmeneti időszakot, amelynek keretében a saját magával való kommunikáció szépen lassan átalakul társas kommunikációvá.

Hogyan reagálj szülőként, ha a gyermeked magában beszél?

A legfontosabb, hogy soha ne szidd meg érte, mert ez a fajta beszélgetés segíti az érzelmi és a szellemi fejlődését. Sokkal károsabb az, ha rászólsz a gyerekre, hogy ne beszéljen a játékaihoz, mert azok nem élő emberek, és inkább más gyerekekkel beszélgessen. Ehelyett legyél ott mellette, vegyél részt a játékában, figyeld meg, hogy milyen témákat oszt meg például a plüss kedvenceivel. Sokat tanulhatsz róla, a személyiségéről, a mindennapjairól azzal, ha meghallgatod. Szépen lassan, apránként vezesd csak rá, hogy különbség van az elképzelt világa és a valós élet között.

 

Kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Hathetes csecsemőt menet közben kivettek a gyerekülésből, frontális karambol következtében kirepült az ablakon - újra kellett éleszteni

Egy hathetes csecsemő életveszélyes állapotba került, amikor családja autójában frontális ütközés történt Balatonendréd és Lulla között hétfőn. A baleset előtt a kicsit kivették a gyerekülésből, így a baleset pillanatában már nem volt biztonságosan rögzítve - ez a döntés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a baba kirepüljön az autóból és újraélesztésre volt szükség a helyszínen.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja